2015. június 23., 15:06

Fico: eszközre van szükség a szélsőséges rendezvények megakadályozásához

POZSONY. A szélsőségesek szombati tüntetését követően a kormány valószínűleg javasolni fogja a vonatkozó törvények módosítását, amellyel bevezeti majd a hasonló rendezvények betiltására szolgáló intézményt – jelentette ki Robert Fico a rendőrök szombati beavatkozásának értékelése során.
A szombati fővárosi események elemzése során a kormányfő Robert Kaliòák belügyminiszterrel együtt arra a következtetésre jutott, hogy szükség van megelőző intézkedések bevezetésére. Fico szerint a jelenlegi jogszabályok hasonló rendezvények esetében csak jelzik a betiltás lehetőségét, de a szabályozás nem kielégítő. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlatával összhangban keresni fogják a megoldást – hangsúlyozta a kormányfő.

„Nincs kizárva, hogy az igazságügyi minisztérium vagy a belügyi tárca indítványoz egy ilyen jellegű javaslatot, de kizárólag az emberi jogokkal való visszaélés kizárása vagy esetleges emberi tragédiák megakadályozása érdekében“ – magyarázta Fico.

A szélsőséges rendezvények előzetes betiltását szolgáló lehetőségek bevezetése Robert Kaliòák belügyminiszter szerint nemcsak azért fontos, mert a hasonló beavatkozások nem kis pénzekbe kerülnek, de főként az emberek egészségének és életének védelme miatt. Hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályok pontosításáról van szó. „Az emberi jogokat sértő és a közrend, valamint az emberi egészség és a lakosság vagyona ellen irányuló összejövetelekről van szó“ – vázolta a belügyi tárca vezetője azokat az eseteket, amikor sor kerülhet a gyűlések preventív betiltására.

A belügyminisztérium a szombati beavatkozásban részt vett rendőrök közül 15 személyt tüntetett ki. Tizenketten közülük Pozsony megye különféle alakulatainál szolgálnak, hárman pedig Kassáról jöttek. A szombati nagygyűlés esetében szokatlanul nagy volt a kockázat, mivel a résztvevők többnyire azzal a céllal érkeztek, hogy zavart keltsenek és erőszakoskodjanak – magyarázta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány. „Szeretném kiemelni a résztvevők támadásaival megküzdő sorrendőrök és az irányító tisztek szakmai felkészültségét és szakértelmét, akik igyekeztek úgy átcsoportosítani erőiket, hogy biztosítsák a város teljes területének biztonságát” – értékelte a beosztottai munkáját Gašpar.

Robert Fico kormányfő szintén köszönetet mondott a rendőröknek szakmai felkészültségükért. „Megmutattuk, hogy olyan ország vagyunk, ahol egyrészt tiszteletben tarjuk az emberi jogokat, másrészt mindig képesek vagyunk és leszünk az emberi jogokkal visszaélők ellen fellépni” – nyilatkozta.

A szombati biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos költségek pontos összege a belügyminiszter szerint egyelőre nincs számszerűsítve. A bevetésen 997 rendőr vett részt, valamint több mint 500 készenlétben Pozsony környékén. A bevetett technika is jelentős volt.

„Több helyszínt és több stratégiai épületet kellett egy időben megvédenünk, ennek ellenére sikerült gátat vetnünk az erőszaknak, vagy azonnal közbelépni, ha probléma merült fel. A művelet valóban rendkívül összetett volt, de valamennyien kitűnőre vizsgáztunk” – jelentette büszkén Kaliòák.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.