2017. szeptember 4., 14:17

Fico elutasítja, hogy veszélyben lenne a V4

POZSONY, LEDNICE. Szlovákia azt akarja, hogy az Európai Unió jövendő – valószínűleg az euróövezet körül formálódó – magjáról szóló tárgyalásokon Csehország is jelen legyen – biztosította Robert Fico miniszterelnök cseh kollégáját, Bohuslav Sobotkát és kabinetjének tagjait a szlovák és a cseh kormány lednicei várban tartott közös tanácskozása során.
201709041357090.fico01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

„Önöket, barátainkat biztosítani akarjuk arról, hogy erre a folyamatra inkluzívként tekintünk” – mondta Fico. „Tehát azt akarjuk, hogy a folyamatnál mindenki jelen legyen, s a jövendő határozatok ne csak az államok kiválasztott csoportjának a döntései legyenek, hanem olyanok, amelyekben majd a többiek is részt vehetnek” – magyarázta.

A cseh kormányfő megerősítette, hogy a két kabinet a mai találkozó során az európai kérdésekre összpontosít majd. Sobotka szerint ugyanis a kétoldalú ülésre olyan időszakban kerül sor, amikor az Európai Unió nagy változásokon esik át. „Remélem, hogy a mai tanácskozás ahhoz is hozzájárul, hogy a visegrádi négyeken (V4) és az Európai Unión (EU) belüli lépéseink kapcsán jobban megértsük egymást. Elsősorban azt, hogy a témák sorában megállapodjunk a közös fellépésünkről” – fejtette ki.

A cseh és a szlovák kormány ötödik alkalommal tart közös ülést, s a mai tanácskozáson a szlovák felet Robert Fico kormányfőn kívül 9 miniszter, Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes és 4 államtitkár képviseli. Fico bevezetőjében három olyan momentumot említett, amelyek összekötik a két országot. Az egyforma értékrenden, a demokráciát és az emberi jogokat érintő közös nézőponton kívül szerinte ide tartozik még az a tény, hogy Szlovákia és Csehország erős és megbízható játékosok akarnak lenni az EU-n belül, valamint az is, miszerint mindkét kormány célja, hogy az országok által elért gazdasági és szociális eredmények a lakosság életszínvonalában is megmutatkozzanak.

„Nagyon örülök annak, hogy ezzel a három momentummal a mai beszélgetéseink során részletesen foglalkozhatunk” – mondta el a szlovák kormányfő, aki egyúttal köszönetet mondott Sobotkának azért a törődésért is, amiben a Csehországban továbbtanuló szlovákiai diákokat részesítik. Mindkét kormány tagjait arra kérte, hogy tegyenek az országok közti viszonyok kultiválásáért.

Fico végül elutasította azt az állítást, hogy a V4-es együttműködés veszélyben lenne. Leszögezte, Szlovákia azt „rendkívül fontosnak“ tartja. „Ez azonban országainkat nem gátolhatja meg abban, hogy a V4 mellett párhuzamosan a saját stratégiai utakat és párbeszédeket építsünk Németországgal és Franciaországgal“ – fűzte hozzá azzal, Szlovákia tudatosítja azt, hogy a jövőben az EU-n belül ki lesz majd az integráció fő motorja.

„Minden kétséget kizáróan ez a tandem lesz majd az, de semmiféle kételyt nem akarunk kelteni. A V4 számunkra rendkívül fontos formátum, és számunkra fontos, hogy tevékenysége folytatódjon, ahogy az is, hogy az egyes országoknak meglegyen a lehetőségük a egyéni stratégiai dialógusaik kiépítésére" – egészítette ki az elmondottakat Robert Fico.

A mai ülés fő témája a kölcsönös kétoldalú viszonyok kiépítése és az olyan jelentős, közös 2018-as évi rendezvények és ünnepségek előkészítése, mint például Csehszlovákia megalakulásának 100., a Prágai Tavasz 50. és a két ország újkori önállóvá válásának 25. évfordulója. Emellett a tárcavezetők a közúti és vasúti infrastruktúrát, energetikát, védelmet és biztonságot érintő együttműködés lehetőségeit is megvitatják. Ugyancsak szó lesz az EU aktuális helyzetéről és a V4-en belüli regionális együttműködésről.

201709041357090.fico01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás