Fico elutasítja a szabad mozgás korlátozását az EU-ban
„Van egy olyan javaslat, miszerint fogadjunk el olyan rendeleteket, amelyek megkönnyítenék a belső ellenőrzések bevezetését. Ezt elutasítjuk. Ellenezzük azt, hogy további olyan okokat találjunk ki, amelyek a schengeni térség keretében korlátoznák a személyek szabad mozgását“ – jelentette ki Robert Fico kormányfő az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója után.
A csúcstalálkozón az uniós tagországok vezetői a terrorizmusellenes harccal kapcsolatos új intézkedésekről is tárgyaltak. Ezek egyike az az indítvány, hogy módosítsák az alapvető schengeni egyezményeket. A javaslat bizonyos időre lehetővé tenné az országhatárokon történő ellenőrzések újbóli bevezetését.
Fico kormányfő azonban nem ért egyet ezzel a lépéssel. „Azt gondoljuk, hogy az, ami ma érvényben van, azaz bizonyos kivétel, elegendőnek bizonyul“ – nyilatkozta Fico brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A terrorizmusellenes küzdelem másik eszköze a repülőgépen utazó személyek nyilvántartása lehetne. A vonatkozó irányelvről rövid időn belül dönt majd az Európai Parlament.
Fico úgy véli, hogy minderről élénk vita alakulhat ki az európai parlamenti képviselők között. „A kormányfők azonban támogatták azt a gondolatot, hogy az uniós tagállamoknak ki kellene cserélniük egymással a repülőgépeken utazókról szóló információikat“ – magyarázta a kormányfő, hozzátéve: ezen intézkedések azonban nem vezethetnek az alapvető emberi jogok és szabadságok indokolatlan korlátozásához.
„Ha az utasokról szóló értesüléseinkről az Európai Unión belül kölcsönösen nem tájékoztatjuk egymást, akkor előfordulhat, hogy képtelenek leszünk azoknak a személyeknek a megfigyelésére és kiszűrésére, akiket figyelnünk kellene“ – jegyezte meg.