2014. szeptember 11., 17:32

Fico: csak a megegyezés biztosíthatja a békét

POZSONY. A hosszú távú és tartós békét, valamint régiónk politikai stabilitását csak az ukrán konfliktusban részt vevő felek megegyezése biztosíthatja – véli Robert Fico kormányfő.

„Szlovákia meggyőződése, hogy csak az érintett felek megegyezése lehet a hosszú távú és tartós béke, valamint a régió politikai stabilitásának záloga” – jelentette ki Robert Fico ma a parlamentben, az ún. Kérdések órája során. Hozzátette, hogy a válság megoldásához minden eszközt fel kell használni, amelyeket a nemzetközi jog biztosít. „Megállapíthatjuk, hogy a felek még nem használtak fel minden lehetőséget a kialakult konfliktus békés megoldásához” – mondta Fico hozzátéve: Szlovákia számára jó hír az elért, de még törékeny fegyverszünet.

A kormányfő üdvözölte az Európai Bizottság szándékát, hogy tartós fegyvernyugvás esetén mérsékelje a szankciókat. Ismételten hangsúlyozta, hogy békés és diplomatikus megoldás híve, az uniós és az orosz szankciókat pedig egyaránt helytelennek tartja.

A Krím-félsziget megszállásával kapcsolatban elmondta, hogy „megengedhetetlennek tartja bármelyik ország területi egységének és függetlenségének bárminemű erőszakos veszélyeztetését és megsértését – ebben az esetben Ukrajnáét”.

Robert Fico egyúttal kétségbe vonta az ellenzék ukrán válsághoz való hozzáállásának őszinteségét. „Nem hiszek a felháborodásuknak. Nem az erkölcs képviselőiként értékelem Önöket, akiknek joguk van eldönteni, hogy mi helyes és mi helytelen” – üzente Fico az ellenzéknek. Emlékeztetett arra, hogy Mikuláš Dzurinda kormánya engedte meg a NATO repülőgépeinek, hogy átrepüljenek Szlovákia légterén. „És ezek a repülőgépek civil emberek életét oltották ki Jugoszláviában” – ismételte a kormányfő.

Fico egyúttal hangsúlyozta, hogy Szlovákia stabil, demokratikus és virágzó Ukrajnát szeretne, nem akarja az ország elszigetelődését. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia lehetővé tette a fordított irányú, reverz gázszállítást Ukrajnába, így segített neki. „Én ezt tartom konkrét megoldásnak, Ukrajnának ezekre van szüksége, nem szankciókra” – jelentette ki a kormányfő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.