Fico az Oroszország elleni szankciók megvétózásával fenyeget
"Amíg nem tudjuk, hogy a már bevezetett szankcióknak milyen hatása van, nincs értelme újabbaknak" - jelentette ki Fico újságíróknak nyilatkozva. „Úgy tűnik, hogy az eddigi szankciók egyáltalán nem változtattak Oroszország hozzáállásán, éppen ellenkezőleg. A további büntetések ronthatnak Ukrajna biztonsági helyzetén" – fűzte az elmondottakhoz.
A kormányfő szerint az Európai Tanácsban eluralkodott az a nézet, hogy szükséges további szankciókhoz folyamodni. Fico hozzátette: a szankciók jelentős mértékben ártanak az Európai Uniónak, amelyet hátrányos helyzetbe is hoznak. „Meglehet, hogy valaki örül ennek, én azonban sajnálom, hogy az EU erre az útra lépett” – fogalmazott.
Szlovákia már korábban kifejezésre juttatta, hogy ellenzi a büntetőintézkedéseket Oroszország ellen. Robert Fico most kijelentette azt is, hogy küzdeni fog az olyan szankciótervek ellen, amelyek ártanak országa gazdasági növekedésének. "Ha lesznek javaslatok, akkor fenntartom magunknak a jogot, hogy megvétózzuk azokat, amelyek ártanak Szlovákia nemzeti érdekeinek" - jelentette ki.
A brüsszeli találkozón Petro Porosenko ukrán elnök is részt vett. Robert Fico saját szavai szerint tiszteli őt, ám ez nem jelenti azt, hogy minden szavát el is hiszi. „Porosenko úr egy képet nyújtott az ukrajnai történésekről, a saját változatát. Más alternatívát nem kaptunk, nem hasonlíthattuk össze kijelentéseit másokéval” – mutatott rá a szlovák kormányfő hozzátéve: teljes és objektív képet akart kapni arról, hogy mi is történik Ukrajnában, nem sajtóértesülések és a propaganda alapján akar dönteni.
Az uniós csúcsot követően, de még Fico nyilatkozata előtt, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke azt mondta: az Európai Tanács készen áll, hogy további jelentős lépéseket tegyen Oroszország ellen a Kelet-Ukrajnában zajló események függvényében. Angela Merkel német kancellár pedig sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a következő napokban nem javul a helyzet Ukrajnában, akkor újabb uniós szankciókat fognak elrendelni Oroszországgal szemben.