Fico: az orosz szankciós jegyzék bevett diplomáciai gyakorlat
POZSONY. Megszokott diplomáciai gyakorlat az a 89 európai uniós személyiséget érintő orosz jegyzék, amely megtiltja a listán szereplőknek az Oroszországba való beutazást – jelentette ki Robert Fico kormányfő, hozzátéve: nem kellene álszenteknek lenni.
„Ha valaki jegyzékeket emleget, nem vagyok ugyan Oroszország ügyvédje, de emlékszem egy másik jegyzékre is – az Orosz Föderáció politikusainak névsorára, akik nem utazhattak be az Európai Unió országaiba. Ha valakinek megtiltjuk az Európába való beutazást, akkor ne csodálkozzunk, ha Oroszországnak is megvan a maga jegyzéke. Egyetlen kormányfőt vagy más tisztségviselőt sem láttam köztük, ez egy bevett diplomácia gyakorlat“ – hangsúlyozta a kormányfő hozzáfűzve: érthető, hogy Oroszország ellenintézkedéseket foganatosított Európával szemben.
E heti moszkvai útját illetően – amely főként az időzítés miatt erős bírálat tárgyává vált Szlovákiában – Fico elmondta, hogy azt már hosszú ideje tervezték, s egy normálisan gondolkodó ember elismeri: az ilyenfajta látogatás néhány hónapos előkészítést igényel. „Nem látom az okát annak, hogy bármiféle kérdőjeleket gyártsunk. Bennünket leginkább a kölcsönös kereskedelem fejlődése aggaszt. Az út egyértelműen gazdasági jellegű volt, mivel Oroszország Szlovákia jelentős kereskedelmi partnere” – figyelmeztetett.
A kormányfő továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy helyes lépés volt Moszkvába utazni a szankciók, illetve az 1968-as megszállásról szóló dokumentumfilm sugárzása körül kialakult helyzet ellenére. „Más európai vezetők is járnak Moszkvába, s én nem látom okát annak, hogy nem merjek bárhová elutazni. Ha valaki azt gondolná, hogy Európában szidni fognak emiatt az út miatt, nagyon téved. Ha Szlovákia számára elkerülhetetlen lesz, akár Kambodzsába is elutazom – ha már túlzásokba kell esnem” – nyilatkozta.
Az oroszországi állami televízióban sugárzott 1968-as eseményeket bemutató dokumentumfilmmel kapcsolatban Fico kijelentette: az ügyről konzultált Miroslav Lajèák külügyminiszterrel, s az általa vezetett tárca az egész kormány nevében határozott tiltakozását fejezte ki. „Újra megismétlem, az 1968-as megújulási folyamatot leállították. Nagy hiba volt, soha nem fogok vele egyetérteni. De ha a gazdaságról van szó, egy ideológiai csata miatt nem fogok ár ellen úszni” – jelentette ki.
A moszkvai útja kapcsán Szlovákiában kialakult bírálatok hullámát a kormányfő a közelgő választások számlájára írja. „Annyi epét és gyűlöletet tapasztalok, hogy már szinte elfog a félelem. Ma mindent a közelgő választások szemüvegén keresztül szemlélnek. Én is így állok hozzá az útjaimmal kapcsolatos bírálatokhoz. Bocsánatot kellene kérnem azért, mert Oroszországban voltam üzletelni? Nekem teljesen mindegy, hogy ez az újságíróknak tetszik vagy nem. Számomra az a fontos, mit mond a szlovákiai közvélemény“ – zárta le a témát a kormányfő.

Forrás
TASR