Fico: az EB javaslatát elfogadva újabb menekültek érkeznek majd
POZSONY. Robert Fico miniszterelnöknek meggyőződése, hogy az Európai Bizottság a bevándorlási probléma hatékonyabb kezelésére irányuló jelenlegi javaslatának jóváhagyásával és gyakorlati megvalósításával további több tízezer menekültet ösztönöznénk arra, hogy felkerekedjenek Észak-Afrikából és elérjék Európát.
Mindezt a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Szombati Párbeszédek című rádiós politikai vitaműsorában jelentette ki Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke.
A kormányfőnek egyben az az érzése, hogy ha egy kérdés olyan nagyhatalmakat érint, mint Olaszország, Németország vagy éppen Franciaország, akkor a probléma azonnal európai méreteket ölt. „És ki törődik a kis országokkal?” – tette fel a kérdést Fico, rámutatva Magyarország közelmúltbéli esetére, amelynek határait illegálisan átlépő koszovói albán menekültek áradatával kellett megbirkóznia.
Fico emlékeztetett, hogy a tagországok vezetői a legutóbbi uniós csúcs alkalmával egy, az önkéntességre vonatkozó politikai döntést hagytak jóvá. „Mi azt állítjuk, hogy az Európai Bizottság (EB) által javasolt döntések megkerülik ezt az elvet” – jegyezte meg a miniszterelnök, kiemelvén, hogy a bevándorlókat egyben arra kényszerítik, hogy valamely uniós országba menjenek, amelyet azonban nem maguk választanak meg.
Robert Fico úgy véli, hogy minden egyes országot meg kellene, hogy illesse a jog arra vonatkozólag, hogy saját, alternatív programot kínáljon fel, például humanitárius segítségnyújtás vagy éppen orvosok kiküldetése formájában abba az országba, ahonnan a menekültek jöttek. Kifejtette, katonai misszió kiküldetése sem okozna számára problémát, amint arra Afganisztán esetében is van példa. „A legfontosabb, hogy a problémát ott, azon a helyen kezeljük, ahol keletkezett, nem pedig a következményeivel kellene foglalkozni” – mondta.
Robert Fico részletes elemzést készítetett az EB javaslatáról. Egyben azt is megpróbálják kideríteni, hogy a javaslatot egyhangúlag vagy minősített többség mellett kell-e majd júniusban megszavaznia az Európai Tanácsnak (ET). Fico jelezte, hogy a Szlovák Köztársaság kész kifogást emelni a projekttel szemben, s amennyiben az lehetséges lesz, a javaslatot meghiúsítani vágyó országok csoportjához csatlakozik majd.
„Rendkívül óvatosnak kell lennünk, hogy ne sodorjuk veszélybe Szlovákiát, ugyanakkor bizonyos fokú szolidaritást kell tanúsítanunk, ám csupán önkéntes alapon, hogy magunk dönthessük el, miként kívánunk segíteni. Nem tartjuk helyesnek, hogy valaki előírja nekünk, hogy a bevándorlókat be kell fogadnunk” – tette világossá a miniszterelnök.
Az Európai Bizottság két év alatt összesen 40 ezer szíriai és eritreai menekült európai uniós tagállamok közötti áthelyezésére tett hivatalos javaslatot. A javasolt elosztási kulcs alapján Szlovákiának minimum 785 menekültet kellene befogadnia, akik közül 471 Olaszországból 314 pedig Görögországból érkezne.
Az ideiglenes áthelyezési mechanizmus költségeinek finanszírozására az Európai Bizottság 240 millió eurót kíván a tagállamok rendelkezésére bocsátani az uniós költségvetéséből. A 40 ezres létszámból kiindulva - 24 ezren Olaszországból és 16 ezren Görögországból érkeznének - ez gyakorlatilag menekültenként 6 ezer eurós fejpénzt jelentene.
Nagy-Britanniát, Írországot és Dániát a többi uniós tagállammal ellentétben nem köztelezhetik menekültek befogadására, mert az uniós alapszerződés korábbi felülvizsgálatánál feltételül szabták, hogy dönthessenek a bel- és igazságügyi együttműködés új elemeiben való részvételükről.

Forrás
TASR