Fico "alkalmazná" A. Nagy Lászlót
A Sme mai írásában rámutat: Fico első kormánya idején A.Nagy bírálta a Marek Maïariè-féle (Smer-SD) nyelvtörvénymódosítást és a magyar kettős állampolgárság elleni intézkedéseket. Kérdés, elfogadja-e Ficoék ajánlatát - latolgatja a lap. A. Nagy a feltételrendszer ismeretében dönt majd. A Sme-nek azt nyilatkozta, „nem mindenáron“ fogadja el a felkérést. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy személyesen részt vesz-e az új hivatal hatásköreinek előkészítésében. Azt viszont elárulta, hogy jelöléséről a párt vezetősége döntött, tehát ő gyakorlatilag pártjelölt. A Most-Híd és a kormányhivatal közti tárgyalások még enm zárultak le.
A kisebbségi ügyekkel foglalkozó kormánybiztosi poszt eddig nem létezett, a Smer-SD azért hozza létre, mert felszámolta Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes hivatalát, ahova korábban a kisebbségek és az emberi jogok területe tartozott. A Sme idézi Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét, aki azt mondta:„Meg akarjuk védeni, amit meg lehet védeni“ .
A lap megszólaltatta Csáky Pált is, aki az első és a második Dzurinda kormányban felügyelte miniszterelnök-helyettesként a nemzeti kisebbségek jogállását. „Felhasználják őket arra, hogy legitimmé tegyék a Fico-féle nemzetiségi politikát, ami ugyanolyan, mint 2006-ban volt“ – szögezte le az MKP politikusa. Csáky egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a kormánybiztosnak jóval kisebb kompetenciái lesznek, mint a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesnek voltak. Úgy gondolja, a Most-Híd abban bízik, hogy nagyobb beleszólást nyerhet a kisebbségek számára elkülönített pénzek elosztásába, ha az ő embere tölti be a felkínált pozíciót.