Fico: a választások után érkezhet a harmadik szociális csomag
A kormányfő tájékoztatása szerint az újabb csomag a lakosság szűkebb körét érinti majd, a gazdasági növekedést és a fiatalokat célozza meg. „Semmi sem indokolja, hogy attól tartsunk, ez nem teljesül“ – szögezte le Fico.
A miniszterelnök úgy véli, hogy kormányzása alatt az ország kitűnő gazdasági eredményeket ér el: sikeres a gazdasági növekedés, jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség és az államadósság, 40 ezer új munkahely létesült, a minimálbér pedig jövőre 405 euróra emelkedik.
„Szlovákiát a 2016-os márciusi választások után majd biztosan jobb gazdasági, szociális és anyagi helyzetben adjuk át, mint amilyenben Iveta Radièová kormányzása után volt“ – dicsekedett Fico. Mivel a műsor egyedüli vendége volt, egyetlen szakember vagy ellenzéki politikus ellenvéleménye sem hangozhatott el.
Fico rámutatott egy nálunk megnyilvánuló jelenségre, amelyről véleménye szerint beszélnünk kell, mégpedig a felkínált munkaviszonyt elutasító személyekről. „Egyetértek azzal, hogy vannak olyan emberek, akik dolgozni akarnak, de nincsen munka számukra. Vannak azonban olyanok is, akik munkaajánlatokat kapnak és azt mondják: miért éppen én, miért nem mások?“ – fejtette ki a kormányfő.
A műsorban szó esett az áfa tervezett csökkentéséről is, amire a kormány 80 millió eurót különített el a költségvetésből. Ez a lépés egyes kiválasztott élelmiszerfélékre vonatkozik majd, amelyek jegyzéke már ismert. Fico szerint a leggyakrabban fogyasztott élelmiszerekről van szó, így a tej, a kenyér, a vaj, a hűtött és fagyasztott húsok, illetve édesvízi halak esetében 10 százalékkal csökken az áfa.
A kormányfő elmondta, a jegyzék összeállításakor a gyümölcs- és zöldségfélék bevonását is fontolgatták, de ezek ára nem stabil, tehát nem volt biztos, hogy az áfa-csökkentést a kereskedők az alacsonyabb árakra is átvetítenék-e.
Az áfa-csökkentés 2016 januárjától lép hatályba. Fico rámutatott, amiatt, hogy a fogyasztó észrevehesse, melyik élelmiszerek ára csökkent, az árcédulán az eredeti 20 százalékos, illetve az új, 10 százalékos áfával ellátott ár is szerepel majd.