Fico: a tűzkár rendezését célzó kölcsönt szavaz meg a kassai egyetemnek a kormány
Robert Fico miniszterelnök Peter Žiga gazdasági miniszterrel egyetemben megtekintette a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Természettudományi Kara épületét és találkozott az egyetem rektorával, Pavol Sovákkal. A pénteken este keletkezett tűz nyomán a Dr. Kostlivý és Moyzes utca sarkán székelő Kémiai Tudományok Intézetének (ÚCHV) teljes tetőszerkezete a lángok martalékává vált.
„Pusztító károkról van szó. A javítási munkálatok tulajdonképpen az épület teljes egészének rekonstrukcióját jelentik majd. Feltételezzük - s ezek valóban csak az előzetes becslések – hogy a kár valahol 1 és 3 millió euró közöttire tehető" – konstatálta Fico. A kabinet anyagi segítségének mértékét a kormányülésig számszerűsítik. Peter Kažímír pénzügyminiszter szerint az iskola december 16-án, pénteken már a számláján tudhatja majd az egyelőre még nem pontosított összeget.
Az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy elsősorban az épület szanálása a legfontosabb, hogy tekintettel a téli időszakra és az ilyenkor szokványos fagypont alatti hőmérsékleti értékekre ne keletkezhessenek további károk. Most az elsődleges, hogy az épület tetőzetét befedjék.
„Ha azonnal cselekszünk, akkor talán a következő tanévben talán már bizonyos körülmények között megkezdhetjük a működésünket" – fogalmazott az épület felújításáról szólva Sovák. Elmondása szerint a jelenlegi oktatás menetét illetően alkalmazotti átcsoportosításról született egyezség.
„Hétfőn és kedden az ÚCHV diákjainak oktatását biztonsági okokból kifolyólag szüneteltetjük, míg feltételezem, hogy szerdától folytatódik a tanítás" – mondta. Közlése szerint a vegyészek oktatása a Pavol Jozef Šafárik Egyetem Orvostudományi Karával, illetve a Biológiai és Ökológiai Tudományok Intézetével együttműködésben valósulna meg, amelyek a Kémiai Tudományok Intézetééhez hasonló laboratóriumokkal rendelkeznek.
