2013. november 10., 10:15

Fico: a kormánypárt a megyei választások győztese

POZSONY. Az Irány-Szociáldemokrácia a megyei választások győztese – értékelte a szavazás eredményét Robert Fico kormányfő sajtótájékoztatóján.

„Három győztes megyefőnökünk van az első fordulóban, további négy jelöltünk valószínűleg megnyeri a második kört” – mutatott rá Robert Fico. Hozzátette: az előzetes eredmények szerint az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselői hat megyei önkormányzatban lesznek többségben. „Ezek a számok azt mutatják, hogy senki nem vonhatja kétségbe a Smer-SD győzelmét a választásokon” – jelentette ki.

A miniszterelnök elmondta, hogy nem okozott neki csalódást Monika Flašíková-Beòová veresége Pozsony megyében, mivel ott tíz párt fogott össze ellene. „Nem nyerhetünk meg mindent” – mutatott rá hozzátéve: még hátra van a második forduló, nem adják fel a küzdelmet.

Robert Fico szerint a rendkívül alacsony, 20 százalék körüli részvételi arány arról tanúskodik, hogy az emberek nem azonosultak a regionális közigazgatás ezen formájával. Ezért a témáról tárgyalásokat kíván majd folytatni a többi politikai párttal – közölte.

Megosztás