Fico: a koalíciós pártok bíznak a belügyminiszterben

„A belügyminiszter olyan dokumentumokat terjesztett a Koalíciós Tanács elé, amelyek cáfolják az ellenzék vádjait. Robert Kaliòák tájékoztatta a Koalíciós Tanácsot, hogy az említett dokumentumokat ma a sajtóval és a nyilvánossággal is ismerteti” – jelezte Robert Fico.
A miniszterelnök szerint a Koalíciós Tanács elvárja, hogy a büntetőeljárásban érintett szervek gyorsan és alaposan kivizsgálják a Bašternák-ügyben felmerült adócsalás gyanúját, illetve hogy ezen szervek képviselői a vonatkozó törvényekkel összhangban a lehető legalaposabban tájékoztatnak majd a vizsgálat lefolyásáról és eredményeiről.
A koalíciós pártok egyúttal mély nyugtalanságuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselőjének asszisztense egy kereskedelmi bank munkatársaként szándékosan megsértette a banktitkot, és „olyan adatokat szolgáltatott ki az ellenzéknek és a sajtónak, melyek durván torzítják a valóságot, s amelyekkel visszaélnek egy magas közjogi méltóság elleni politikai konfrontációban”.
A miniszterelnök tájékoztatása szerint a Koalíciós Tanács a parlament következő, kedden kezdődő ülésével is foglalkozott. „Összehangoltuk a kormányzó pártok által teendő lépéseket. Mivel nincs túl sok programpont, feltételezem, hogy a parlamenti ülés egy héten belül véget ér” – tette hozzá Robert Fico.