Fico: a görögöknek teljesíteniük kell vállalásaikat
„Amennyiben Görögország újabb anyagi együttműködést akar, előbb egy egész sor komoly feltételt kell teljesítenie. Ezek olyan súlyosak, hogy kisebb csodának tartanám, ha a görög kormány és parlament rövid időn belül hozzálátna ezek teljesítéséhez” – mondta Robert Fico.
A görög parlamentnek szerdáig, vagyis július 15-ig kell kinyilvánítania egyetértését az euróövezeti csúcstalálkozón kimunkált megállapodással. Amennyiben Görögország vissza akarja szerezni az euróövezet országainak elvesztett bizalmát és újabb pénzügyi támogatást akar kapni, Fico szerint előbb teljesítenie kell a vállalásait. Csak ezt követően kezdődhet meg a jóváhagyási eljárás az egyes tagországokban, s a további tárgyalásokhoz a nemzeti parlamentek jóváhagyására is szükség van – magyarázta, s hozzátette, jelenleg nincs szükség arra, hogy a szlovák törvényhozás megtárgyalja ezt a kérdést.
A kormányfő szerint a maratoni hosszúságú brüsszeli csúcstalálkozó nehéz volt, ma reggel pedig egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Görögország távozik az euróövezetből. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök két követeléssel nem értett egyet: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részvételével a harmadik mentőprogramban, illetve azzal, hogy egy 50 milliárd eurósra tervezett alapot hozzanak létre, amelyben Athénnak állami vagyont kell letétbe helyeznie, hogy a privatizációs bevételekből csökkenteni lehessen az államadósságot. „A nyomás és annak hatására, hogy mi történhetne Görögország euróövezetből való kilépése esetén, valószínűleg arra jutott, hogy karrierje kisebb jelentőségű, mint az, hogy milyen lesz az élet ezután az országban” – jegyezte meg Fico.
A szlovák miniszterelnök hozzáfűzte: a következő napokban eldől, hogy mennyire gondolta komolyan görög kollégája a csúcstalálkozón elfogadott feltételeket. „Bármilyen eltérés a kötelezettségektől azt jelenti, hogy leállítják a tárgyalásokat a Görögországnak folyósítandó újabb pénzügyi támogatásról” – szögezte le.
Fico egyúttal rámutatott, a mai megállapodás ellenére továbbra sem zárható ki, hogy Görögország távozik az euróövezetből. „Ez a kérdés még nem zárult le. Továbbra is fennáll az a lehetőség, hogy a görög parlamentben olyan eseményekre kerül sor, amelyek lehetetlenné teszik ezeket az intézkedéseket” – figyelmeztetett a kormányfő, hozzátéve, hogy a görögöknek a saját kezükben van a sorsuk.