Fico: 2016-ig nem emelkedik a nyugdíjkorhatár
2016-ig a nyugdíjkorhatáron nem lehet változtatni, mondta Fico hozzáfűzve: a kormány szándéka szerint ezt követően a nyugdíjaztatás meghatározó kritériuma az átlagéletkor lesz. Ha az emberek egészségesebbek lesznek, és tovább élnek, később mennek majd nyugdíjba, ha pedig romló egészségük miatt csökken az életkoruk, korábban küldi őket nyugdíjba az állam - ismertette kabinetje tervét a kormányfő.
A kormány az első nyugdíjpilléren is változtat. A nyugdíjakat fix összeggel valorizálja majd. „Ez ideiglenes megoldás, ami ilyen módszerrel a következő négy évben működne“ – nyilatkozta Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi és szociális miniszter.
Négy év múlva a nyugdíjakat új módszerrel, az ún. nyugdíjinfláció alapján számítják majd ki. Richter tárcavezető szerint az új módszert nem ugrásszerűen, hanem fokozatosan vezetik be.
A nyugdíjrendszer reformjával siet a kormány. Szeretné előterjeszteni a szükséges törvényjavaslatokat már a parlament júniusi vagy júliusi ülésén. A kérdés a Szolidaritási és Fejlesztési Tanács május 24-i tanácskozásán is napirenden lesz.