Felvidéken is köszöntjük nemzettársainkat
A programok a nemzeti lobogó katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődtek a fővárosban, a Kossuth téren. Az érdeklődőket Budapesten parlamenti nyílt nap várja, délelőtt a budai Várban a határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat köszöntötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tanulók többi között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak.
Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban ünnepi műsort tartanak, amelyen ezerkétszáz, Magyarország minden megyéjéből és határokon túlról érkező gyermekből álló ifjúsági kórus előadásában csendül fel a Himnusz és a Szózat. A megemlékezésen beszédet mond Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, áldást mond Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Délután a Gimes együttes ad koncertet.
A nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte. Eskütételt tartanak Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többi között Ausztráliában.
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
A Magyar Koalíció Pártja a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kezdeményezést indított. Felkérte polgármestereit, hogy a hangosbemondón keresztül tájékoztassák polgáraikat az ünnepnap jelentőségéről, hívják fel figyelmüket a nemzeti összetartozás eszméjére, és írásban, vagy élőszóban köszöntsék nemzettársainkat a világban. A kezdeményezéshez csaknem száz önkormányzat csatlakozott. A községek kapcsolatba lépnek a Szlovákián kívüli magyar testvértelepüléseikkel, az egyének pedig rokonaikkal, barátaikkal.