2017. szeptember 22., 17:58

Feltételes szabadságvesztésre ítélték Daniel Lipšicet

POZSONY. A főváros III-as számú járásbírósága döntést hozott Daniel Lipšic volt képviselő ügyében, aki tavaly szeptember 19-én este Pozsonyban a Szőllős (Vajnory) utcán elütött egy 72 éves férfit. A férfi később belehalt sérüléseibe. A bíróság ma Lipšicet bűnösnek találta, és hároméves feltételes szabadságvesztésre ítélte.
201709221811220.00000000000000000000000000000000000001a_lipsic.jpg

Egyúttal öt éves időtartamra próbaidőt szabott ki számára. Erről ma a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője, Pavol Adamèiak tájékoztatott.

Emellett az ítélet azt is kimondja, hogy Daniel Lipšic hat évig nem vezethet semmilyen gépjárművet. A volt képviselőnek egy olyan programban is részt kell vennie, mely a közúti közlekedésben a baleset-megelőzésre irányul.

Kártérítést is kell fizetnie az elhunyt családjának, a meghatározott nagyságban.

A bírósági döntés még nem jogerős.

Mindkét fél fellebezhet

Lipšicnek 8 napja van arra, hogy fellebbezzen, ahogy az ügyésznek is ugyanennyi idő áll rendelkezésre, hogy megóvja a döntést.

Az ügyész idén júliusban emelt vádat halált okozó testi sértés címén. Ilyen esetekben a büntetés 2-től 5 évig terjedhet.

Lipšic hivatalosan még nem tud a döntésről

"Mivel sem én, mint Daniel L. jogi képviselője, sem Daniel L. nem kaptunk hivatalosan értesítést a a döntésről, ezért arról nem is tudunk véleményt mondani" - mondta az állami hírügynökségnek a volt képviselő jogásza, Eva Mišíková.

Daniel Lipšic 2016 szeptember 19-én az esti órákban Pozsonyban a Szőllős (Vajnory) utcán elütött egy 72 éves férfit. A férfi később belehalt sérüléseibe. A vizsgálat megállapította, hogy Lipšic nem fogyasztott alkoholt, és nem is telefonált a baleset idején. Daniel Lipšic a baleset után azonnal lemondott képviselői mandátumáról.

Megosztás