Felmérés: zűrzavar uralkodik a rendelői illetékek terén
A polgári társulás által közzétett információk szerint a páciensek 51,6 százaléka a konkrét időpontra történő berendelés esetén továbbra is fizet, holott azt a törvény már tiltja. „Az illeték-eldorádót nagyon egyszerűen el lehetett volna kerülni. A kezdettől fogva figyelmeztettünk erre a problémára. Nem elég azt mondani, hogy ezért vagy azért nem szabad pénzt kérni. Egyértelműen meg kell szabni, hogy miért kérhetnek pénzt“ – értékelte a helyzetet a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi szakosztályának vezetője, Jana Ježíková.
A polgári társulás képviselői arra figyelmeztetnek, hogy jelenleg a több mint 10 ezer szlovákiai orvosi rendelő egyike sem köteles kimutatni, mennyi pénzt is szedett be az összes illetékből. Ha a rendelői illetékeket harmadik szubjektum szedi be, ami az egyesület szerint bevett gyakorlatnak számít, akkor az kikerül az egészségügyi tárca hatásköréből. „A páciensek azt kérdezik, hogy ki tesz végre rendet az illetékek terén? A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a törvénynek ez nem sikerül. A felelősöknek tudatosítaniuk kellene a helyzet komolyságát, s arra megoldást kellene találni“ – figyelmeztetett a társulás ügyvezető igazgatója, Ján Mútala.
Marian Faktor, a Dôvera egészségbiztosító munkatársa elmondta: a felmérés eredményei azt igazolták, hogy ha a törvények nem a gyakorlatból indulnak ki, akkor a való életben nem működnek. „A páciensek szerint a valós problémát a jogszabály érthetősége, egyértelműsége és a rendelői illetékekkel történő esetleges visszaélés ellenőrzése jelenti“ – tette hozzá.
A Szlovák Páciens polgári társulás 2011 januárjában jött létre. Az egyesület médiatámogatást nyújt a páciensek csoportjainak, működteti a www.slovenskypacient.sk. internetes portált. Ezen a honlapon volt elérhető a felmérés március 17. és május 23. között, s abba végül 1 218 személy működött közre.
