Felmérés: az MKP megelőzte a Most-Hidat

Évek óta nem volt példa arra, hogy az MKP megelőzze a Most-Hidat. A 2010-es választások jelentős változást hoztak a felvidéki magyar politikában, amikor is az egy évvel korábban megalakult Most-Híd bekerült a parlamentbe, az MKP pedig kint rekedt, és a közvélemény-kutatási eredmények alapján azóta nem is tudta megelőzni Bugár Béla pártját. Az MKP ugyan az elmúlt években rendre jól szerepelt a regionális – megyei és helyi önkormányzati – választásokon, a parlamentbe azonban 2010 óta nem kerül be, a Most-Híd viszont sokkal gyengébb regionális szinten, rendre sokkal rosszabbul szerepel, mint a magyar párt. A mostani felmérés alapján megerősödni látszik a már hónapok óta tapasztalható trend, amely szerint a Menyhárt József vezette párt folyamatosan erősödik, a Most-Híd pedig gyengül. A vegyespárt támogatottsága az Irány-Szociáldemokráciával és a Szlovák Nemzeti Párttal való kormányra lépése óta egyre csökken, most először kevesebben szavaznának rá, mint a magyar pártra.
A reprezentatív felmérés alapján Menyhárt József pártjának támogatottsága 5,3 százalék, Bugár Béla pártjáé pedig 5,2 százalék, ami mindként pártnak 8 képviselői helyet jelentene.
Menyhárt József vezetésével az MKP megerősödött, úgy tűnik, a folyamatos építkezés most már a preferenciákon is megmutatkozik, míg a Most-Híd belépése a meglehetősen bizarr koalícióba szintén tükröződik a vegyespárt támogatottságán.
Kilenc párt jutna a parlamentbe
A Polis ügynökség június 13-19. között 1208 személy bevonásával végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Irány-Szociáldemokrácia 28 százalékos eredményével 43 mandátumhoz jutna. A Szabadság és Szolidaritást (SaS) a válaszadók 16,5 százaléka választaná, így 25 mandátumot szerezne. A Mi Szlovákiánkért Néppártra (¼SNS) a felmérés szerint a közreműködők 11,8 százaléka szavazna, s ekképp 18 parlamenti székhez jutna.
A következő helyeket a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) foglalná el 9,5 százalékkal, illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) 9,1 százalékkal, így mindkét párt 14-14 mandátumot szerezne.
A Család vagyunk (Sme rodina – Boris Kollár) 7,4 százalékkal (11 mandátummal), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 6 százalékkal (9 mandátummal), a Magyar Közösség Pártja (MKP) 5,3 százalékkal (8 mandátummal) jutna be a törvényhozásba. Az utolsó helyen a közvélemény-kutatások alapján egyre gyengülő Most-Híd kerülne be, amelyre most a megkérdezettek 5,2 százaléka (8 mandátum) szavazna.
A parlamenten kívül rekedne a csupán 0,9 százalékos eredményt elérő Szlovákia Kommunista Pártja (KSS), a többi párt vagy mozgalom pedig a szavazatok 0,3 százalékán osztozna.
A felmérés résztvevőinek 57 százaléka az urnákhoz járulna, 19 százalékuk nem menne el szavazni, 24 százalékuk pedig még nem döntött ebben a kérdésben – tájékoztatott Ján Baránek, a Polis Slovakia vezetője.