Felmérés: a Smer-SD erősödött, a Sie népszerűsége harmadával csökkent
A felmérés szerint második helyen 10,6 százalékkal a Háló (Sie) végezne. Procházka pártja jelentősen visszaesett, hiszen júniusban még a szavazatok 15,8 százalékát szerezte volna meg. Ez azt jelenti, hogy a párt támogatóinak harmadát elveszítette. A Focus felmérése azonban már az Igor Matoviè által készített - Procházkát diszkreditáló - hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után készült.
A felmérésben a harmadik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 9,7, majd az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) 7,8, a Most-Híd 7,1, a Magyar Közösség Pártja (MKP) pedig 5,2 százalékkal következne.
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) 72 képviselői bársonyszéket foglalhatna el, amely nem bizonyulna elegendőnek az egypárti kormányzáshoz. A Hálónak 20, a KDH-nak 19, az O¼aNO-nak 15, a Most–Híd-nak 14, az MKP-nek pedig 10 képviselője lehetne a parlamentben.
A felmérés szerint július végén tehát a megkérdezettek 36,8 százaléka választotta volna a Smert, amelyre a 2012 márciusában rendezett parlamenti választáson még a választók 44,41 százaléka szavazott. A két évvel ezelőtti eredmény a 150 fős törvényhozásban 83 képviselői mandátumhoz juttatta Ficót és az egyedül kabinetet alakítani képes pártját. A párt támogatottsága a mostani felmérés szerint 72 képviselői hely megszerzésére lenne elég, tehát elvben kizárná az egyszínű kabinet alakításának a lehetőségét.
Bár Robert Fico pártjának támogatottsága az elmúlt egy évben enyhe mértékben ugyan, de folyamatosan csökkent a felmérések szerint, a párt továbbra is a legnagyobb népszerűségnek örvendő politikai mozgalom. Ugyanakkor a mostani felmérés - amelyet csaknem két évvel a 2016-ban esedékes parlamenti választások és alig négy hónappal a novemberben sorra kerülő helyhatósági választások előtt készítettek - arról tanúskodnak, hogy Fico kormánypártjának népszerűségi mutatói a 2012-es előrehozott parlamenti választások óta mostanra már elmaradnak a parlamenti többséghez szükséges szinttől.
A felmérés szerint nem jutna be a törvényhozásba a szavazatok 4,9 százalékát megszerző Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a 4,2 százalékot birtokló Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a voksok 3,8, az Új Többség (NOVA) azok 3,2 és Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) azok 2,6 százalékával.
A felmérés résztvevőinek a következő kérdést tették fel: "Képzeljék el azt, hogy a parlamenti választásokat ezen a hét végén tartanák, s az alábbi politikai pártok indítanának jelölteket...! Mely pártnak adnák a szavazatukat?". A megkérdezettek 19,8 százaléka nem venne részt a választásokon, további 14,5 százaléka pedig azt felelné: "nem tudom", illetve "nem akarok válaszolni ".
A reprezentatív felmérés július 22-29. között, 1051 felnőtt válaszadó közreműködésével készült.
A Focus idén júniusban végzett felmérésének adataival történő összehasonlításból kiderül, hogy a parlamentbe kerülő pártok preferenciái Procházka Hálóján kívül - 5,2 százalékos csökkenés - javultak. A Smeru-SD-é 4,6, a KDH-é 0,4, az O¼aNO-é 0,2, a Mostu-Hídé 2,1, az MKP-é pedig 0,1 százalékponttal. Ellenben a parlamenten kívül rekedő SDKÚ-DS 0,2, a SaS 1,3, a NOVA pedig júniushoz képest további 0,2 százalékpontot vesztene.