2014. december 10., 18:20

Feljelentette Simon Zsoltot a Tátrai Nemzeti Park

TÁTRALOMNIC. Idegen jog megsértése miatt tett ma feljelentést Simon Zsolt ellen a Tátrai Nemzeti Park – Állami Erdőgazdálkodási Vállalat. Egyidejűleg polgárjogi eljárásban készíti elő azt a TANAP jó hírnevének a károsítása miatt benyújtandó becsületsértési keresetet, amelyet rövid időn belül bead az illetékes bíróságra – nyilatkozta Lenka Burdová a TANAP képviseletében.
Szeptember végén ugyanis a sajtóban az a hír jelent meg, hogy a Tátrai Nemzeti Park – Állami Erdőgazdálkodási Vállalat (ŠL TANAP) a szélvihar okozta erdőpusztításból származó faanyag eladása során 2014-ben minden köbméter fa esetében hozzávetőleg 30 euróval károsítja meg Szlovákia polgárait. Ennek az az oka, hogy míg az ilyen faanyagot a Tátra lengyelországi oldalán állítólag köbméterenként 55 euróért árusítják, nálunk csupán 25 euró az ára. 

Ezt a kijelentést Simon Zsolt, a Most-Híd vegyespárt parlamenti képviselője, mezőgazdasági exminiszter tette. Állítása szerint az állam több mint 4 millió eurót veszít az üzleten. Az ügy kapcsán Simon Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági tárcavezetőt arra szólította fel, hogy biztosítsa az azonnali jóvátételt, és vessen véget a Tátra szétlopkodásának.

Jahnátek Simon állításai miatt ellenőriztette az idei faeladást a TANAP-nál. A több mint két hónapig tartó vizsgálat során azonban semmiféle törvénysértést nem állapítottak meg – nyilatkozta Burdová. Hozzáfűzte: időközben az is kiderült, hogy Simon állításaitól eltérően a lengyel Tatrzanski park narodowy (TPN) az ilyen faanyagot sosem árusította, s azt ma sem teszi. Az általa köbméterenként 37 euróért felkínált faanyag ugyanis raktárakból származik.

Mindezek ellenére Simon továbbra is hamis állításokat terjeszt arról, hogy Szlovákia az erdőgazdálkodási vállalatnak „köszönhetően“ 2014-ben több mint 4,2 millió eurót veszített. Emiatt a vállalat feljelentést tett a volt miniszter ellen, aki majd mehet a bíróságra magyarázkodni – szögezte le a TANAP igazgatója, Peter Líška.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.