2016. november 28., 08:19

Felháborította a szlovákokat Kiska szomorú kubaiakra tett megjegyzése

Andrej Kiska köztársasági elnök Fidel Castro volt kubai államfő halála kapcsán azt mondta, Castrot elsősorban a kubaiak hivatottak megítélni. "Azok az emberek, akiknek az életét befolyásolta. Mi, többiek csupán azt kívánhatjuk, Kuba váljon boldog országgá, hogy egyszer valóban a szabadság szigetét jelentse polgárai számára" - olvasható a köztársasági elnök Facebook bejegyzésében.

A köztársasági elnök nagyjából 13 éve járt az országban. Egy tanítónő fizetése abban az időben havi 9 dollár volt. Csirkehúst csupán az odalátogató turisták láttak, a hazaiaknak mindössze csirkenyakak jutottak, vagy koncertek 30 szereplő és négy néző részvételével. Valóban nehéz volt", jellemezte az akkori helyzetet Kiska.

Feleségével együtt kölcsönzött autóval hazai idegenvezető kíséretében keresztül-kasul bejárták az országot. "A világban való barangolásaim során talán sosem láttam még annyi szomorú, intelligens, a szabadság és normális élet után sóvárgó embert", mondta Kiska.

Kiska kijelentése felháborította a szlovákokat, azt üzenték neki, ha szomorú embereket akar látni, nézzen körül az országban.

Megosztás