Felfedezték a tízezredik földközeli objektumot
A nagy teljesítményű Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) készülék június 18-án kapta lencsevégre a 300 méter átmérőjű 2013 MZ5 aszteroidát. A nagyobb űrvándor nem jelent veszélyt bolygónkra.
Don Yeomans, a NASA földközeli objektumok (NEO) programirodájának kutatója elmondta, az első ilyen objektumot 1898-ban figyelték meg. „A következő száz év során csak 500-at találtak. Azóta viszont, a NASA NEO-programjának 1998-as indulásával követni tudjuk őket. Az új, korszerűbb rendszerekkel pedig még többet kideríthetünk arról, eme vándorok merre járnak Naprendszerünkben, és hol tartózkodnak majd a jövőben.”
Míg a tízezer igen nagy szám, még mindig rendkívül sok, közeli elrepülésre készülő űrvándor vár felfedezésre. A kutatók becslései szerint a földközeli űr több millió aszteroidának ad otthont, ezek némelyike később veszélyt jelenthet a bolygóra.
A földközeli objektumok alakjukat és méretüket tekintve igen változatosak. Az aszteroidák és üstökösök akkor számítanak NEO-nak, ha 45 millió kilométeres közelségbe kerülnek a Földtől. Némelyik NEO csak néhány centiméteres, míg mások több kilométeresek. A legnagyobb ismert ilyen űrvándor a 1036 Ganymed, mely 41 kilométer hosszú.
A legtöbb földközeli objektum azonban kisebb 1 kilométernél. A 15 ezerre becsült 140 méteres NEO-k mintegy 30 százalékát már katalogizálták, azonban a több mint egymillió, 30 méteres űrvándornak csak kevesebb, mint 1 százalékát fedezték eddig fel a NASA becslései szerint.
Az eddig megtalált 10 ezer NEO körülbelül 10 százaléka nagyobb 1 kilométernél. Amennyiben egy ilyen nagy objektum becsapódna a Földbe, globális problémákat okozna. A NASA szerint ugyanakkor a nagyobb aszteroidák egyike sem jelent ránk veszélyt. Eme hegynyi méretű űrvándorok több mint 90 százalékát már megtalálták – számolt be a Híradó.hu portál.
A Pan-STARRS-1 teleszkóp a földközeli objektumokat a Mauin található Haleakala vulkán csúcsáról kutatja. A készülék 2010-ben állt szolgálatba, és a világ legnagyobb teljesítményű digitális kamerájának tartják.