2017. március 21., 20:04

Fegyveres ifj. Michal Kováè elrablásáról: az igazság az aktákban van

POZSONY. Az egyik oldalon az államfői szándék, hogy mindent megtesz a meèiari amnesztiák eltörlése érdekében, a másik oldalon pedig egy koronatanú ifj. Michal Kováè elrablásának ügyében, Oskar Fegyveres, aki bízik abban, hogy az igazság majd kiderül az aktákból.
201703212003170.00000000000000000000001a_fegyv.jpg

Míg a néhai államfő, Michal Kováè évekkel ezelőtt titokban találkozott Oskar Fegyveressel, a szlovák titkosszolgálat volt munkatársával, a mai államfő, Andrej Kiska már az elnöki palotában fogadta őt. 

„Elmesélte nekem annak az embernek a történetét, akinek az életét az állam tette tönkre" – jelentette ki a találkozó után Kiska.

Egyúttal Fegyverest és mindazokat, akik igyekeztek leleplezni ezen bűncselekmény elkövetőit, arról biztosította, hogy mindent megtesz az ún. meèiari amnesztiák eltörléséért.  

„Figyelmesen szemlélem azt, ami a napokban a parlamentben zajlik, és nagyon örülök annak, hogy azok a politikusok is, akik hosszú éveken át azt állították, hogy a meèiari amnesztiákat nem lehet eltörölni, ma megváltoztaták a saját véleményüket" – tette hozzá Kiska.

Az igazság az aktákban van

Hasonlóképpen Fegyveres is azt hangsúlyozta, hogy örül a koalíció és az ellenzék közti ideiglenes megállapodásnak. Szerinte reménykeltő, hogy az egész ügyet nem seprik le az asztalról.

Azt is kijelentette: meg van győződve arról, hogy a volt államfő fiának az elrablásáról szóló igazságot sikerül leleplezni.

„Megvan az igazság, és meglesz az igazság, az az aktákban lesz" – jelentette ki a ma már Csehországban élő koronatanú. 

Oskar Fegyveres azt is elmondta, úgy véli, manapság már nincs szó azoknak a megbüntetéséről, akik az egykori megbízott államfő, Vladimír Meèiar elnöki kegyelmének köszönhetően megúszták az igazságszolgáltatást.

„Nem tudom, hogy annak van-e még értelme 22 év után. Az alapelv az, hogy kiderüljön az igazság: mindezt ki irányította, ki szervezte, ki áll amögött" – fűzte hozzá Fegyveres.

Megosztás