2014. december 18., 08:37

Fegyveramnesztia: eddig kétszáznál több fegyvert adtak le

POZSONY. Szlovákia polgárai 211 illegálisan tartott fegyvert és 2714 darab lőszert adtak le a rendőrségnek a sorrendben immár harmadik fegyveramnesztia első két hetében – tájékoztatott a belügyminisztérium.
A belügyi tárca úgy véli, az első eredmények az újabb – 2014. december 1-től 2015. május 31-ig tartó – fegyveramnesztia létének megalapozottságát igazolják. Az akció célja az engedély nélkül tartott fegyverek és lőszerek kivonása a feketepiacról, amivel csökken annak a kockázata, hogy azokkal bűncselekményeket hajtanak végre.

Valamennyi megye rendőrőrsein adtak le fegyvereket a polgárok. A legtöbbtől, összesen 44 darabtól Pozsony megyében szabadultak meg – tájékoztatott Marta Fabianová, a belügyminisztériumi hivatal sajtóosztályának munkatársa. Besztercebánya megyében 31, Eperjes megyében 29, Trencsén megyében 28, Kassa megyében 27, Zsolna megyében 24, Nyitra megyében pedig 11 illegálisan tartott fegyvert vettek át a rendőrök.

A legtöbb lőszert, összesen 1162 darabot Nyitra megye lakosai adták le. A fegyveramnesztia során eddig Pozsony megyében 684, Kassa megyében 362, Nagyszombat megyében 280, Eperjes megyében 196, Besztercebánya megyében 21, Zsolna megyében 6, Trencsén megyében pedig 3 lőszert adtak le.

Az amnesztia első két fordulója során hozzávetőleg 8000 fegyvert sikerült begyűjteni. Robert Kaliòák belügyminiszter azt reméli, hogy az idei amnesztia tízezerre kerekítheti a leadott fegyverek számát.

2014. december 1. és 2015. május 31. között a polgárok bármelyik szlovákiai rendőrőrsön büntetésmentesen adhatják le az illegálisan tartott fegyvereiket és lőszereiket. A rendőrség azt ajánlja, erre legalkalmasabbak a rendőrkapitányságok okmány- és nyilvántartási osztályai (Odbor dokladov a evidencií). A begyűjtött fegyverek és lőszerek ezután átkerülnek a rendőrség kriminalisztikai-ballisztikai szakértőihez Pozsonyba, Zólyomlipcsére (Slovenská Lupèa), illetve Kassára.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.