2012. október 3., 14:56

Farkas: Nagy horderejű a pilisszentkereszti megállapodás

POZSONY. Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerint nagy jelentőségű a Komáromi Duna-hídról kedden megkötött kormányközi megállapodás.

A híd megépítéséről szóló kormányközi megállapodást Orbán Viktor és Robert Fico kedden írta alá Pilisszentkereszten.

Az MKP alelnöke szerint ez a szerződés fontos a komáromi térség és az egész Duna-mente számára. A szakpolitikus szintén fontosnak tartja, hogy a magyar kormány elkötelezte magát a hamarosan felépülő, Kassa és Migléc közötti R4-es gyorsforgalmi út magyarországi folytatását illetően Miskolc irányában. Ennek köszönhetően megvalósulhat a Via Carpathia európai közúti folyosó számunkra igen fontos szakasza.

Farkas Iván emlékeztet: több mint fél éve írták alá a Magyarország és Szlovákia közötti 90 határmetszési pontról szóló kormányközi keret-megállapodást, amelyhez hasonlót Magyarország további határos országokkal eddig nem tudott hasonló megállapodást tető alá hozni. Ez a meglevő határátkelők mellett további 61 nemzetközi, regionális vagy helyi jellegű határátkelő megnyitását teszi lehetővé a jövőben. A pilisszentkereszti kormányközi megállapodás két további közúti kapcsolat kivitelezéséről szól. Korábban a listán szereplő további közúti kapcsolatokról is megkötötték a kormányközi megállapodást, például a folyó alsó folyásán felépülő Ipoly-hidakról - mutat rá Farkas.

Az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerint hétfőn kiderül, sikerül-e teljesíteni az utóbbi megállapodást. Nyitra Megye Önkormányzata napirendre tűzi a helembai és az ipolypásztói híd, valamint az ipolyviski összekötő út ügyét. A társberuházók tetemes késéssel és a 2009-ben elnyert uniós támogatás szűkösségével küzdenek, de Farkas szerint létezik megoldás. A közeledő határidő előtt feszített tempóban felépíthető a beruházások nagy része. Hasonló gondokkal küzdöttek az Ipoly felső folyásán, mégis felépült mind a két híd.

"Hétfőn eldől, hogy a megye önkormányzata elhalasztja-e a beruházások kivitelezését a következő uniós költségvetési időszakra, ahogyan azt a szlovák nagykoalíció szeretné. Ezzel sajnos mindhárom beruházás végérvényesen meghiúsulhat" - közli Farkas Iván.

Az MKP alelnöke bízik benne, hogy sikerül rávenni a megyei hivatalt, hogy még ebben az uniós költségvetési időszakban valósítsa meg a beruházások nagyobbik részét. "Az érintett Ipoly-menti térségekben élők érdeke ezt kívánja" - szögezi le Farkas Iván.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.