Faliújságtender – Az SNS volt miniszterei hosszú évekre rács mögé kerülhetnek

A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Marián Janušek egykori építésügyi minisztert 12 évnyi szabadságvesztésre és 30 ezer eurós pénzbírságra ítélte, illetve 5 évre eltiltotta a közügyek ellátásától.
A miniszteri poszton őt követő Igor Štefanovot 9 évnyi szabadságvesztésre és szintén 30 ezer euró pénzbírságra ítélte, illetve 5 évre eltiltotta a közügyek ellátásától.
A fennmaradó 3 vádlottat, Zdenka K.-t, Radoslav B.-t és Tomáš L.-t a Speciális Büntetőbíróság felmentette a vád alól.
A bíróság szerint a két volt miniszter nem biztosította a közbeszerzési pályázat felhívásának tömegmédiában való közzétételét, amivel lehetetlenné tették, hogy azon további érdeklődők részt vehessenek. A bíróság rámutatott, a felhívás a minisztérium folyosóján elhelyezett faliújságon függött, mégpedig mindössze négy napon keresztül 2007 májusában. „Az átláthatóság elvével ellentétesen jártak el” – állapította meg a bírónő.
Marián J. exminiszter a bíróság szerint közbeszerzéssel kapcsolatos machináció és hivatali jogkörrel való visszaélés bűncselekményét követte el. Utódját a tárca élén, Igor Š.-t közbeszerzéssel kapcsolatos machináció bűncselekményében találták bűnösnek. „Tudatosan megkerülték a közbeszerzés szabályait” – mondta a bírónő.
Marián Janušek az ítélethirdetést követően közölte, nem elégedett. Mint mondta, nem érez felelősséget, véleménye szerint a minisztériumban jól dolgoztak. „Remélem, hogy a fellebbezés után az ítéletet hatályon kívül helyezik” – mondta a volt tárcavezető. Hozzátette, az ügy nem az ő személyéről szólt. „Véleményem szerint itt arról volt szó, hogy lecsukjanak egy minisztert. Szlovákia –nagyon helyesen – küzd a korrupció ellen, illetve az átláthatóság növeléséért, s mindennek ez az eredménye. Valakinek rács mögé kellett kerülnie, hogy bizonyíthassák, a Szlovák Köztársaság küzd a korrupció ellen” – fogalmazott Janušek.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész és a két volt miniszter is fellebbezett.
Az előzmények
Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium 2007-ben 3,6 milliárd szlovák korona (120 millió euró) értékben hirdetett pályázatokat, melyeket csupán a minisztérium folyosóján található faliújságra függesztett ki. A pályázatra egyetlen – Ján Slotához közel álló – konzorcium jelentkezett, mely később meg is nyerte azt. Az ügy akkor a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) két miniszterének – Marián Janušek, majd később utódja, Igor Štefanov – a székébe került.
A botrány kirobbanása után az állam felmondta a gyanús szerződést, azonban addigra a két érintett magáncég zsebében több mint 12 millió euró lapult.
