Ezentúl a gyermek elvétele előkészítésénél is jelen kell lenniük a szociális dolgozóknak

A módosítás célja, hogy gátat szabjon a bírói végzés együttérzést nélkülöző végrehajtásának - hangzott el a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Szombati Párbeszédek c. rádiós politikai vitaműsorában, amelynek ezúttal Branislav Ondruš, a munkaügyi minisztérium államtitkára, Róbert Dobrovský, az igazságügyi tárca munkatársa és Natália Blahová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) parlamenti képviselője voltak vendégei.
Ondruš, a kormánypárti Irány-Szoiáldemokrácia (Smer-SD) tagja ismételten hangsúlyozta, a szociális dolgozó a bírói végzés végrehajtását nem akadályozhatja meg, bár helyzete az új szabályok függvényében bizonyos mértékben némileg erősödne. "Egy olyan koncepció kialakításán dolgozunk, mely bővítené a szociális dolgozók jogköreit, hogy legalább az elvétel előtt 24 órával leülhessenek és megbeszélhessék lépéseiket" - magyarázta Dobrovský.
Az igazságügyi tárca a gyermekek elvételével foglalkozó, a bíróságok magasabb szintű hivatali alkalmazottainak képzését is tervbe vette. "Megengedhetetlen, hogy a bírósági alkalmazott az egyik napon 20 fizetési meghagyást adjon ki, a másik napon vagyonelkobzási végzést, a harmadik napon pedig a gyermeket is elvigyék. Marco esetében ez történt" - hangsúlyozta Dobrovský.
A képzést a szociális dolgozók esetében Ondruš is megemlítette. A szociális dolgozók kompetenciájának bővítése a képzéssel kéz a kézben kell, hogy megtörténjen. Ugyanakkor említést tett a dolgozók műszaki felszereltségéről is, beleértve a videokamerákat és lejátszókat is. Újabban az ügyeletes gondozó és a gyermek közötti beszélgetéseket is rögzítsék.
Blahová üdvözli a változást, miszerint a szociális dolgozó a bírósági végzés végrehajtásában is részt vesz. "Nagyszerű hír, ha ez kötelességük lesz. Mindenről beszámolhatnak, ami csak megtörténhet" - nyilatkozta. Rámutatott, a letartóztatásnak is megvannak a maga szabályai. "Az előkészítés az alapvető pont, de a szabályokat világosan le kell fektetni" - magyarázta.
Ondruš az ügyeletes gondozó cseréjét is elképzelhetőnek tartja, ha a gyermek nem fogadja el. Blahová szerint világos, ellenőrizhető szabályokra van szükség. "Független ellenőrző szervekre is szükség lenne" - jegyezte meg a képviselőnő.