Évforduló: egy éve történt a Kuciak-gyilkosság

hirek.sk 2019. február 21., 09:23

Egy éve alapjaiban rázta meg Szlovákiát a hír: megölték Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát.

2018. február 21-én az egész országot megrázta a hír: Nagymácsédon megölték Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát. A fiatalokat szó szerint kivégezték, így először az olasz maffiára hárult a gyanú, majd hamarosan Mariá n Kočnerre irányult a hatóság figyelme.

Mivel a szálak a legmagasabb körökig vezettek, ezért a tömeg a vezetők fejét követelte.

Előbb csak Pozsonyban, majd az ország szinte minden részében békés tüntetések kezdődtek, a szervezők a Tisztességes Szlovákiáért jelmondattal vonultak az utcára.

A kormányzat bénultsága, megkésett lépései, nem mellesleg kommunikációs melléfogásai, csak fokozták a népharagot.

Az események lavinaszerűen követték egymást. Marek Maďarič kulturális miniszter már néhány nappal a rendőrségi bejelentést követően benyújtotta lemondását. Előzetesen kevesen fogadtak volna rá, hogy Robert Fico előbb belügyminiszterétől, a Smer erős emberének tartott Robert Kaliňáktól lesz kénytelen megválni, majd néhány nappal később őt is elsodorja a népharag.          

Robert Fico taktikai visszavonulását követően Peter Pellegrini alakíthatott kormányt. A Smer elnöki székét megtartó volt miniszterelnök árnyéka ott maradt az átalakított kormányon.

A kormányválság a kabinet átalakításával, a kormányfőcserével sem oldódott meg, mivel az elégedetlenség nem csitult – a tüntető tömegek előrehozott választásokat követeltek.

A helyzet kiéleződésében nagy szerepe volt a legkisebb koalíciós párt, a Most-Híd balul sikerült taktikai lépéseinek.

Bugár Béla rutinos politikusként a válság első heteiben kivárásra játszott. Amikor, érzékelve a pártjára nehezedő nyomást, belengette az előrehozott választások lehetőségét, egy csapásra kulcsszereplővé emelte magát.

 A Most-Híd elnöke ennek köszönhetően esélyt kapott arra, hogy azokat a morális károkat, amiket magának és pártjának okozott a 2016-os koalíciókötéssel, jóvá tegye. Néhány órán belül azonban fordult a kocka, Bugárék beleegyeztek a koalíció fenntartásába, a kormány átalakításába. Annál nagyobb volt a tömegek felháborodása, az előrehozott választások elmaradásáért leginkább Bugárt okolták.

Az utcára vonult tömeg nem pusztán a kormánnyal szemben tüntetett, éles rendszerkritikát fogalmazott meg.

Az izmosodó középosztály, amely a tüntetések gerincét adta, igazából a Szlovákiára polipként ránehezedő oligarchisztikus berendezkedést akarja leváltani. A jobboldali ellenzék pártjainak láthatóan fejtörést okoz, hogy a társadalmi bázisának számító középosztály elvárásainak megfeleljen. Ezt felismerve fontos leszögezni, hogy a Kuciak-gyilkosság következtében nem pusztán súlyos kormányválság bontakozott ki, hanem tágabban értelmezett

politikai válság, amely legalább annyira érinti a parlamenti ellenzék pártjait, mint a kormánykoalíciót.

A lemondási hullám tovább folytatódott, a frissen felállt Pellegrini-kabinet belügyminisztere Tomáš Drucker, alig három héttel kinevezését követően, köszönt le pozíciójáról. Drucker lemondását követően Peter Pellegrini kormányfő ideiglenes belügyminiszterként döntött az országos rendőrfőkapitány visszahívásáról. Tibor Gašpar május végén távozott posztjáról.

Denisa Saková belügyminiszter csak hosszú idő múlva jelentette be, hogy Gašpar helyére Milan Lučanskýt nevezi ki.

A civil szervezetek a társadalom arculcsapásának nevezték a történteket, többen úgy gondolják, hogy az új rendőrfőkapitány tulajdonképpen Robert Kaliňák meghosszabbított keze.

A Lynxx Commando tagjai szeptember 27-én Gútán hajtottak végre rajtaütést

elfogva Szabó Tamást és unokatestvérét, Marček Miroslavot, másnap a komáromi Alena Zsuzsovát vitték el otthonából a kommandósok. Hamarosan fény derült arra, hogy Zsuzsová Andruskó Zoltán közvetítésével bízta meg a gyilkossággal Szabó Tamást. A korábbi rendőrt, aki 2015-ben távozott a hatóságtól, Marček szállította Nagymácsédra és onnan vissza Gútára. Zsuzsovától a szálak újfent Marián Kočnerhez vezettek, aki ekkor váltóhamisítás miatt egyébként is vizsgálati fogságban ült.

A fő megrendelő személyéről azonban még egy év elteltével sem lehet semmit tudni.

Annyi biztos, Ján Kuciakot a gyilkosság előtt megfigyelték. Az eset kapcsán a sajtó már egy ideje emlegeti az SIS-ügynök, Peter Tóth nevét, de olyan információk is napvilágot láttak, hogy Miroslav Kriak, az Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) egykori tagja is megfigyelte Kuciakot, méghozzá Kočner megrendelésére.

A rendőrségi adatbázisban szintén rákerestek Kuciak nevére.

Az aktuality.sk információ szerint a kereső személy Pavol Vorobjov, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hírszerzési egységének vezetője. Vorobjov és Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány szomszédok Nyitra Veľké Janíkovce városrészében. Sőt, Gašpart rokoni szálak fűzik Norbert Bödörhöz, akit állítólag szintén újságírók megfigyelésével bízták meg, és információkat szállított róluk Marian Kočnernek.

Jaromír Čižnár főügyész szerint a nyomozók rendelkeznek olyan információkkal, amik a megrendelő személyére utalnak, 

akár néhány hónapon belül megszülethet a vádemelés Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében.

A hétvégén több szlovákiai és külföldi városban is megemlékeznek Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának első évfordulójáról.

0 HOZZÁSZÓLÁS