Evakuálják az Egyiptomban üdülőket, a szlovákiaiak egyelőre maradnak
Az evakuálás oka annak gyanúja, hogy az onnan egy héttel ezelőtt felszállt, majd 23 perc múlva lezuhant orosz repülőgép tragédiáját terroristák okozták. A gép fedélzetén 224 személy tartózkodott, mindnyájan életüket vesztették. Emiatt Oroszország már Egyiptomból 23 ezer főt szállított haza, és hasonló létszámot tüntetett fel Nagy-Britannia is. A Sínai-félszigeten található Sharm el-Sejkben megszigorították a biztonsági intézkedéseket – írja a Pravda napilap internetes oldala.
A szlovák külügyminisztérium még nem számol a szlovák állampolgárok Egyiptomból történő hazahozatalával. Vasárnap polgárait csak arra figyelmeztette, hogy fontolják meg a tervezett egyiptomi útjukat főleg akkor, ha éppen Sharm el-Sejkbe utaznának, ahol tovább tart a rendkívüli állapot, beleértve az éjszakai kijárási tilalmat is.
„Egyiptom ezen részét, beleszámítva a Líbiával határos nyugati térséget is, hosszú ideje kockázatosnak tartjuk, s a szlovák állampolgárokat arra figyelmeztetjük, hogy ne utazzanak oda “ – közölte a tárca, hozzátéve: az Egyiptomban működő terroristacsoportok továbbra is komoly biztonsági kockázatot jelentenek, beleértve a turisták veszélyeztetését is.
Milan Žitný biztonsági elemző úgy véli, hogy nem nevezhetők késeinek minisztériumunk intézkedései. „Továbbra sincs befejezve a kivizsgálás, ahogy az sem világos, hogy pontosan mi is történt, csak találgatások vannak. Az amerikai és a brit nyomozók a repülőgép egyetlen darabját sem látták” – mondta Žitný, aki azt gondolja, hogy a külügyi tárca megfelelően járt el.
Dánia, Norvégia és Finnország is azt javasolja állampolgárainak, hogy ne utazzanak az említett egyiptomi üdülőközpontba. Hasonlóképpen reagált a történtekre Hollandia is.
A szlovák külügyi tárca sajtóosztályának vezetője, Juraj Tomaga elmondta, nyilvántartásuk szerint jelenleg 67 szlovákiai turista tartózkodik Egyiptomban, de a valós számuk ennél magasabb lehet. Mivel az adatok önkéntes regisztrációból származnak, nem biztos, hogy abba mindenki bekapcsolódott, illetve sokan nem közölték a szálláshelyük címét, a tárca azt sem tudja, hogy pontosan Egyiptom melyik részében tartózkodnak. A minisztérium Szlovákia polgárainak azt tanácsolja, hogy kerüljék el a tüntetéseket és másféle tiltakozó akciókat, valamint a sajtóban kísérjék figyelemmel a biztonsági helyzet időszerű alakulását, és a rendőrség utasításai szerint járjanak el.
A szlovákiai utazási irodák eltérően reagáltak a helyzet alakulására. Egyes társaságok már nem kínálnak utazásokat Egyiptomba, míg mások igen, többnyire arra hivatkozva, hogy ügyfeleiket nem a Sínai-félszigetre viszik.
A külügyminisztérium Szlovákia lakosait a Maldív-szigetekre tervezett utazásuk kapcsán is figyelmezteti. Az ottani kormány ugyanis november elején rendkívüli állapotot hirdetett, ami becslések szerint egy hónapig tart majd. Jelenleg ott több mint száz szlovák állampolgár tartózkodik.
„A maldív kormány tájékoztatása ellenére, hogy a rendkívüli állapottal kapcsolatos információk nem vonatkoznak a turistákra és a turisztikai központokra, a Maldív-félszigetre utazó szlovák állampolgárok figyelmét az elővigyázatosság fokozására hívjuk fel, s azt tanácsoljuk nekik, hogy kísérjék figyelemmel a helyzet időszerű alakulását, illetve tartsák be a rendőrség és a biztonsági alakulatok utasításait“ – fejtette ki Tomaga.