2014. december 8., 18:36

Étkeztetési botrány – Kórházigazgatókat váltana le a Háló

POZSONY. A páciensek és alkalmazottak étkezéséről szóló, több millió eurós koncessziós szerződéseket a költségvetési szabályok értelmében a négy nagy állami kórház közül három csupán a kormány előzetes beleegyezését követően köthette meg – állítja a Háló, amely a hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján reagált a Sme napilapban közzétett információkra.
A Sme értesülései szerint a nagyszombati, a trencséni, a besztercebányai és a poprádi állami kórház külső cégeknek 81 millió eurót fizet az étkezdék tíz éven keresztüli működtetésért. Az ottani étkeztetés a számítások alapján felével többre rúg, mint más kórházakban.

„Ha a kormány ezt jóváhagyta, akkor követeljük a lemondását. Amennyiben nem, akkor szorgalmazzuk a négy kórház igazgatójának és az egészségügyi minisztérium szolgálati hivatala vezetőjének, Martin Senèáknak a leváltását, aki a tárca nevében jóváhagyta a beszerzéseket” – mondta Miroslav Beblavý parlamenti képviselő, a Háló alelnöke.

A továbbiakban rámutatott, hogy a kórházak kénytelenek lesznek fizetni a külső cégeknek akkor is, ha nem veszik át az ételeket. „A szerződés tartalmaz egy olyan kitételt, hogy ha az ételek száma csökken, a kórházaknak kell majd kifizetniük a különbözetet” – hangsúlyozta.

A Háló a szlovákiai kórházakban az összes érvényben levő, 1 millió eurónál nagyobb értékű szerződés független ellenőrzését kéri, valamint az előnytelen szerződések jegyzékének közzétételét és a felelősségre vonást minden felelős személy esetében. Az említett ellenőrzés befejezéséig kéri az állami kórházakat érintő nagyobb közbeszerzések leállítását.

A Sme napilap arról is beszámolt, hogy az ételek szállításáról szóló versenybe bekapcsolódó Dora Gastro Slovakia és a Hospital Catering Solutions között személyi kapcsolat van. Nagyszombatban Peter Bittó a Dora Gastro Slovakia igazgatótanácsának elnökeként írta alá a szerződést, míg ugyanezt Trencsénben a Hospital Catering Solutions nevében tette. Az utóbbi társaság többségi tulajdonosa a lap szerint egy luxemburgi postafiókcég.

A Hospital Catering Solutions cégnek 2012-ben egyetlen alkalmazottja sem volt, a számláján pedig csak az 5000 eurós alaptőke szerepelt.

A kórházak a közbeszerzést egy külső céggel, a zsolnai Euro Dotácie-vel végeztették. Beblavý arra figyelmeztetett, hogy ez a cég november folyamán újabb szerződéseket kötött a trencséni és a nagyszombati kórházzal további közbeszerzések lebonyolításáról. „A nagyszombati kórház a szerződés alapján már egy hozzávetőleg fél millió eurós közbeszerzést írt ki a hosszú távú és intenzív ellátást biztosító osztály felszerelése céljából, amit teljes körűen az Euro Dotácie cég kezelésére bízott" – fűzte hozzá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.