Eskütétel nélkül is jár a bér a képviselőknek
Ha a korábbi szabályozás lenne még érvényben, akkor csak az eskütétel napjától számítva járna a megválasztott honatyáknak a fizetés. Az eskütételre a törvényhozás alakuló ülésén kerítenek sort, amelyet a köztársasági elnök úgy hív össze, hogy azt legkésőbb a választásoktól számított 30 napon belül meg lehessen tartani.
A képviselők megválasztásuk napjától számított díjazása szúrta a korábbi államfő, Ivan Gašparoviè szemét, aki a módosított jogszabályt 2011 decemberében újratárgyalásra visszautalta a plénumnak. Mivel a honatyák nem vették figyelembe a köztársasági elnök észrevételeit, s azt eredeti formájában ismételten elfogadták, az államfő megtagadta annak aláírását. Mindezek ellenére a módosított jogszabály van érvényben.
A választások napjával a 2012-ben parlamentbe jutó képviselők mandátuma lejárt, azaz immár nem élvezhetik a honatyaságukból fakadó előnyöket. A képviselői mandátum gyakorlásának idejétől függően az adott honatyát mandátuma lejárta után még két hónapig megilleti a képviselői fizetése, ha legalább 5 hónapig és kevesebb mint 5 évig gyakorolta mandátumát. Ha viszont mandátumát több mint 5 éven keresztül gyakorolta, akkor mandátuma lejártával 3 havi bér illeti meg.
