Érsekújvárban nem akarják Kotlebát, máshová mehet
A Mi Szlovákiánkért Néppárt (¼SNS) még 2016 végén kezdett országszerte turnézni. A párt vezetői az országjárást az év elején is folytatták.
Érsekújvár polgármester, Otokar Klein az ügyben határozott döntést hozott, a héten sajtótájékoztatóján jelezte, a háborús áldozatok iránti tiszteletből betiltja az ¼SNS által a helyi kultúrházban tervezett összejövetelt. Egyedi esetről van szó, hiszen az Aktuality.sk több polgármestert is kérdezett az ügyben, s kiderült, a városok többsége nem merne hasonlóképpen eljárni.
Otokar Klein döntését azzal is indokolta, hogy bár politikai akcióról volt szó, az ¼SNS a tervezett eseményt nyilvános kulturális rendezvényként hirdette meg. Kotlebáék végül mégis figyelmen kívül hagyják a polgármester döntését, közölték ugyanis, hogy találkozójukat egy magánszemélynél tartják meg, miközben ezzel kapcsolatos kijelentéseikkel áldozatokként tüntetik fel magukat. Elemzők szerint Kotlebáék ezzel is arra játszanak, hogy áldozatként tüntessék fel magukat.
„Kotlebáék vélhetően ilyen akadályokkal részben számolnak is, s a hozzájuk hű választópolgárokat abban a hitben ringatják, hogy a rendszer nekik ismét nem engedett meg valamit“ – véli Tibor Madleòák politikai elemző, aki szerint a polgármestereknek ez ügyben határozottnak kellene lenniük, s az ügyre elvi kérdésként tekinteni.
Hasonló véleményen van Tomáš Nociar politológus és extrémizmussal foglalkozó szakember is. „Ezt a lépést elsősorban helyes polgári magatartásformának tartom, amelyre az utóbbi időben a nyilvánosság nyomásgyakorlásával is jó példák is voltak“ – szögezte le.
Az ¼SNS képviselői már csütörtökön találkoznak a polgárokkal Stubnyafürdőben (Turèianske Teplice). Igor Hus polgármester azt állítja, hogy bár nem szereti a szélsőséget, de tiszteletben tartja a parlamenti választások eredményeit.
„Ha az összejövetel erkölcsi vonatkozásával foglalkoznék, akkor elmondhatnám: az ¼SNS nem az egyetlen olyan parlamenti párt, amely kapcsán ilyen szempontból el kell gondolkodnunk. Remélem, hogy az ¼SNS képviselői tudatosítják: olyan városban vannak, amely területén a II. világháború 115 civil áldozatának tömegsírja található.“
Miért is ne, ha megfizetik...?!
Kotlebáék még decemberben Ólublón (Stará ¼ubovòa) találkoztak választóikkal. Az ottani polgármester, ¼uboš Tomko nem avatkozott be. „Személyesen azt gondolom, hogy a tilalom még nagyobb sajtónyilvánosságot eredményezne, ami a pártnak kedvezne. Bármelyik további politikai párt parlamenti képviselője idejöhet, és elbeszélgethet városunk lakosaival“ - érvelt a polgármester.
Vannak még polgármesterek, akik ugyanígy látják a helyzetet. „Ha azt rendesen megfizetik-megtérítik, akkor bérbe adnék nekik helyiséget. Én nem teszek különbséget a pártok között“ – mondta el Korpona (Krupina) polgármestere, Radoslav Vazan. Ebben a városban az ¼SNS rendkívüli sikert aratott a parlamenti választások során.
Kotlebáékkal alapvető problémája Nagyrőce (Revúca) polgármesterének, Eva Cireòovának és a poltári polgármesternek, Pavel Gavalecnek sincs. „Mi azt csináljuk, hogy valamennyi olyan pártnak, akik azt kéri, kiadjuk a kultúrházat. De csak a választások előtt“ - állítja Gavalec. Kisszeben (Sabinov) sem gördít akadályokat Kotlebáék elé. „Ha majd összejövetelt akarnak szervezni, s a törvény alapján járnak el, akkor nem kellene problémának adódnia. Ez egy parlamenti párt, tehát legális“ – mondta el Peter Molèan polgármester.
„Olyan helyzetben vagyunk, amikor a polgármestereknek nem kellene spekulálniuk, hanem ez ügyben elvi álláspontot kellene képviselniük“ – véli Tibor Madleòák politikai elemző.
