2015. június 6., 10:39

Erdélyi vendégek Hanván

HANVA. Gömörben is megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Hanvára több mint egy tucat erdélyi vendég érkezett, hogy felidézzék a 95 évvel ezelőtti tragikus eseményeket.
201506061130210.hanva02-01.jpg

 

A megemlékezés a helyi református templomban igehirdetéssel kezdődött.

„Trianonra gondolva a magyar ember nem csupán a katasztrófát láthatja meg, hanem valamilyen szinten megláthatjuk a lehetőséget is” – mondta Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Egyházmegye esperese. A lehetőséget arra, hogy az igazságtalan határokon átívelve is összefogjunk, ahogyan erről a mai nap is szól, hogy megkeressük egymást, és jó dolog az Istentől kapott ajándék: magyarnak lenni – fűzte hozzá.

„Nem a közénk húzott határok a fontosak, hanem az, hogy mi ezeken a határokon tudunk-e felülemelkedni és tudunk-e keresztyén, református magyar emberként egymás felé közeledni, egymás értékeit megtalálni. Nagyon sok szórvány gyülekezetünk és közösségünk van. Én azt hiszem, hogy pont ezeknek az embereknek, akik kis közösségekben élik meg a mindennapjaikat, különösen fontos, hogy tényleg megérezzék, megtapasztalják, hogy egy nagyobb magyar közösségnek a tagjai. Ez nagyon-nagyon fontos, pont a megmaradásukhoz, de természetesen ami a legfontosabb, hogy ezeket a mindennapokat tudják Istenre tekintve, hittel és szeretettel élni” – nyilatkozta portálunknak Nagy Ákos Róbert.

Az istentiszteleten Berke Sándor tenkei református lelkész is igét hirdetett. „Amikor az embernek az értékei veszélyben vannak, akkor felértékelődnek, rendkívüli módon“ – hangsúlyozta, s egyúttal hangsúlyozta, hogy magyarságunkat megtartva, Istennel karöltve igen is értékesek vagyunk, egymással összefogva van jövőnk.

„Az evangéliumi magyarságra mindig szükség lesz, arra a magyarságra, amely felülről kapja az identitása legfontosabb elemét, ami az anyanyelvén tudja teljes mellszélességgel felvállalva, nagy örömmel vállalva egész múltját és kultúráját – az Urat dicsőíteni. Ez egy befogadó, kívánatos, örömteli magatartás. Talán ha ezt ismernék meg gyermekeink, unokáink, akkor lehet, hogy nem lenne akkora a lemorzsolódás. Mindig lesz, aki másként gondolkodik, az ő szabadsága ezt megtenni. De megkínálnák a lehetetlennek a csodálatos gazdagságával, azt, hogy érdemes magyarként dicsőíteni Istent, hogy ez egy nagyon nagyszerű dolog” – fogalmazott Berke Sándor.

Az Istentiszteletet követően a Tenkéről érkezett Művelődési és Honismereti kör tagjai megkoszorúzták Tompa Mihály sírját.

A gömöri látogatás egy háromnapos szervezett, „Határokon, vallásokon, pártokon, anyaországon átnyúló összefogással: nemzeti létünk és keresztény hitünk megmaradásáért“ címet viselő program keretén belül valósulhatott meg, melynek szervezője Köteles Ágoston, a helytörténet és a kisebbségi sors kutatója volt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.