2014. február 6., 17:52

EP-választások: Štefanec vagy Kukan lesz az SDKÚ-DS listavezetője

POZSONY. Ivan Štefanec parlamenti képviselő, az SDKÚ-DS alelnöke és Eduard Kukan EP-képviselő méri össze erejét egy előválasztás keretében annak eldöntésére, hogy ki legyen a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt listavezetője az európai parlamenti választásokon.

Štefanecet a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöksége, valamint a párt pozsonyi és kassai kerületi szerve javasolta. Kukan az Eperjes megyei vezetőség támogatását élvezi. A jelenlegi európai parlamenti képviselő a párttagok között is aláírásgyűjtést folytat.

Az SDKÚ-DS tagjai február 15-én titkos szavazással döntik majd el, hogy ki foglalja el az első helyet a párt jelöltlistáján. Štefanec korábban a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy az előválasztásig már nem sok idő van, ezt a tagokkal folytatott párbeszédre kívánja felhasználni. Ellenfelét tapasztalt politikusnak tartja, akit megbecsül. Eduard Kukan saját bevallása szerint nem tervez kampányt a párttagok között.

Az európai parlamenti választásokra 2014. május 24-én kerül majd sor. Ez lesz az ország történetének harmadik ilyen voksolása. A legutóbbi, 2009-es választáson mindössze 19,64 százalékos volt a részvételi arány, ami az egész Európai Unióban a legalacsonyabbnak számított. A megmérettetésen 16 politikai párt indított jelölteket, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) győzött, amely a lehetséges 13 képviselői hely közül ötöt szerzett meg.

Az Európai Parlamentben jelenleg Monika Flašíková-Beòová, Monika Smolková, Katarína Neveïalová, Boris Zala és Vladimír Maòka (Smer-SD), Eduard Kukan és Peter Šastný (SDKÚ-DS), Anna Záborská és Miroslav Mikolášik (KDH), Bauer Edit és Mészáros Alajos (MKP), valamint Jaroslav Paška (SNS) és Sergej Kozlík (¼S-HZDS) képviseli Szlovákiát.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.