2016. július 4., 12:16

Enyhe lehűlés érkezik, az esernyőt se felejtsük otthon

POZSONY. Napsütéssel kezdődik az újabb hét, ezért a vakációzó gyerekeknek nem kell odahaza üldögélniük. A folytatás azonban nem lesz ennyire szívderítő, érdemes tehát magunkkal vinnünk az esernyőnket.
201607041108200.idoj01.jpg

Hétfőn még többnyire derült vagy enyhén felhős lesz az égbolt, délután azonban megerősödik a felhőzet, záporok is előfordulhatnak. Gyenge, 5 m/s sebességű, keleten kezdetben északi irányú szél fúj majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 Celsius-fok, Kiszucában (Kysuca), Árvában (Orava), Liptóban (Liptov) és a Szepességben (Spiš) pedig 21 fok körül alakul.

Kedden átmenetileg megerősödik a felhőzet. Napközben szórványos záporokban lehet részünk, gyenge, változó irányú szél fúj majd. Éjjel 9-14, illetve a völgyekben 7 fokra csökkenhet a hőmérséklet. A nap folyamán 23-28 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán átmeneti felhősödésre és napközben helyenként futó esőkre számíthatunk. A gyenge, déli irányú szél nyugati-északnyugati irányúra fordul, sebessége 3-8 m/s-re, széllökések idején pedig 15 m/s-re fordul. Éjjel 11-16, nappal 23-28 fokra számíthatunk.

Csütörtökön helyenként jelentősebb mértékű felhősödésre számítanak a meteorológusok, az ország északi és keleti tájain majd szórványos eső is előfordulhat. Éjjel 7-12, napközben országszerte 19-24, északon helyenként 17 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Pénteken kitisztulhat az égbolt, reggel azonban helyenként némi köd alakulhat ki. Éjjel 6-11 fokig hűl le a levegő, míg napközben 20-26 fokig emelkedhet a hőmérő higanyszála.

Megosztás