Elvetették a tüntetések ügyében tett névtelen feljelentést

hirek.sk | TASR 2019. február 11., 10:12

Elvetették a hatóságok azt a névtelen büntetőfeljelentést, amelyet a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom által szervezett tüntetésekkel összefüggésben tettek államcsíny szervezése és korrupció ügyében.A pozsonyi járási ügyész nem látta indokoltnak, hogy büntetőeljárást indítsanak. A döntés jogerős. Erről vasárnap esti híradójában számolt be a TV Markíza.

Fotó: TASR

A tüntetésekkel összefüggésben tavaly októberben tettek feljelentést, amelyben az szerepelt, hogy államcsínyt készítettek elő, és hogy Soros György üzletember pénzeli őket. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) fokozatosan elkezdte beidézni kihallgatásokra a szervezőket, elsősorban a pénzügyeiket és a bankszámláikat vizsgálták meg. A szervezők ezt zaklatásnak és megfélemlítésnek nevezték, a rendőrség állásfoglalása szerint viszont a hatóságok a korrupció gyanúját vizsgálták ki, és olyan személyeket idéztek be, akiket kihasználhattak vagy megkárosíthattak.

A televízió ugyanakkor rámutatott, hogy az ügy kivizsgálása során az ügyészség és a rendőrség is hibázott. Az ügyet a speciális ügyészségtől végül a járási vette át, és menesztették Peter Hraškót, a NAKA vezetőjét, aki pontatlanul tájékoztatta Milan Lučanský rendőrfőkapitányt az ügyről.

A televízió információi szerint a járási ügyészség nem államcsíny előkészítése vagy korrupció ügyében vizsgálódott, hanem az adózással összefüggésben, de semmi gyanúsat nem találtak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS