Elutasítják a menekültkvótákat a visegrádi négyek
POZSONY. Az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákat elutasító közös álláspontot fogalmaztak meg a visegrádi négyek – Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország – pénteken Pozsonyban tartott kormányfői szintű találkozójukon, amelyen Franois Hollande francia köztársasági elnök is részt vett.

„Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével” – szögezte le Robert Fico miniszterelnök a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a tárgyalás témáit és eredményeit ismertetve.
Robert Fico tájékoztatása szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország önkéntes alapon készek a menekültválság kezelésére. „Készek vagyunk beszélni arról, hogyan segítsünk azoknak az embereknek, akiknek erre szükségük van. Az önkéntes hozzáállás hatékonyabb és hasznosabb lehet, mint a kvóták megszabása” – mondta. A kormányfő szerint a menekültkérdéssel azokban a régiókban kell foglalkozni, ahonnan a menekültek az Európai Unió országaiba érkeznek.
Magyarország tiszteletet érdemel azért, hogy megpróbálja saját erőből megoldani az illegális bevándorlás következtében a határain kialakult helyzetet - vélekedett Fico. "Szeretném bizonyos értelemben kifejezni tiszteletemet Magyarország iránt. Arról ugyanis nem sok szó esik, hogy Magyarországra több bevándorló érkezett, mint Olaszországba vagy Görögországba. És nem voltak rendkívüli csúcstalálkozók, senki nem kért semmit. Most azonban, amikor a migránsok Görögországba vagy Olaszországba érkeznek, ráadásul kisebb számban, mint Magyarországra, ebből egyszerre világméretű probléma van" - mutatott rá.
Fico úgy vélte, hogy "Magyarország igyekszik erre a problémára önállóan reagálni, ami tiszteletet ébreszt" a világban.
A szlovák kormányfő szerint a migrációs problémával foglalkozó legközelebbi találkozókon és dokumentumokban a görögországi és az olaszországi helyzet mellett "a Magyarországon kialakult komoly helyzetről is beszélni kell".
Fico ugyanakkor leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal, amit Orbán Viktor mondott a külső schengeni határ megvédésének szükségességével kapcsolatban. Szlovákiának a 98 kilométeres szlovák-ukrán szakaszon kell védenie a külső schengeni határt, ezért a problémát maga is nagyon jól ismeri - fejtette ki.
Bohuslav Sobotka cseh kormányfő már az ülés előtt újságíróknak elmondta, hogy a jelenlegi menekültáradat megfékezésének az afrikai államokkal a menekültek visszatéréséről szóló egyezség lehet a megoldása, abban az esetben, ha nem kapnak menedékjogot.
A kötelező menekültkvóták ellen Franois Hollande francia elnök is fellépett. „Az lenne a helyes megoldás, ha önkéntes alapon működne a globális politika és az egyes országok szolidaritása. Európának elsősorban azokat az okokat kell kiküszöbölnie, amelyek a menekültáradathoz vezettek. A gazdasági migráció nem azonos a menedékjog-kérelemmel” – hangsúlyozta a francia elnök.

A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor. A magyar kormányfő elmondta: a bevándorlás kérdése rendkívül összetett, van erkölcsi, gazdasági, demográfiai és biztonsági dimenziója, a lényeg azonban az, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény, amelyet meg kell akadályozni.
A magyar-szerb határon tervezett kerítés felállítását a miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte, s kijelentette, a fő szempont a határőrizet fenntartásának a kötelessége.
A "Dinamikus Visegrád: Energia, Növekedés, Versenyképesség" című panelbeszélgetésen Orbán Viktor azon véleményének is hangot adott, hogy egy ország jólétének legfőbb előfeltétele a stabil vezetés. Kifejtette, hogy az Európában népszerű szemlélet szerint a vezető feladata "mindössze" az intézmények irányítása, s amíg jól mennek a dolgok, ezzel nincs probléma. Mindazonáltal ha egyszer komolyabb probléma merül fel, az intézmények nem működnek megfelelő hatékonysággal, ezért a legfontosabb kihívások kezeléséhez erős vezetőkre van szükség.
A tanácskozáson az illegális bevándorlás mellett az energiabiztonság és az energiaunió kérdései, Görögország jövője, valamint a végéhez közeledő szlovák és a júliusban kezdődő cseh V4-es elnökség eredményei, illetve célkitűzései is terítékre kerültek.
Az energiaunióval kapcsolatban Orbán Viktor ismertette Magyarország álláspontját, miszerint Budapest támogatja az energiaunió létrehozását, de az energiaár képzésének, illetve az energiaellátás összetételének kérdésében ragaszkodik a nemzeti hatáskör megtartásához. "Ez azt jelenti, hogy mi a nukleáris energiát a jövő energiájának tartjuk, és ebben a körben ez a gondolat egyáltalán nem idegen" - fejtette ki Orbán Viktor.
Mint elmondta, a tanácskozáson arra a magyar álláspontra is rávilágított, hogy a jövőben legalább egy, stratégiai jelentőségű - magyar nemzetbiztonsági és európai biztonsági szempontból egyaránt fontos - csővezetéknek déli irányból kell gázt szállítania Közép-Európába. "Bennünket minden megoldás érdekel" - szögezte le Orbán Viktor, rámutatva: Magyarország nem akar "elmenni" az európai politika által magára hagyott Nabucco program mellett.
Forrás
Pravda.sk, MTI
