2011. augusztus 18., 14:23

Eltűnt a nemzeti kincs - Botrány a Matica slovenskában

POZSONY. A rendőrség leállította, az ügyészség azonban újraindította a Matica Slovenská „nemzeti kincs” alapja ügyében folytatott nyomozást. A szervezet új vezetése ragaszkodik az eljárás folytatásához. Marián Tkáè elnök azt gondolja: „a nemzeti kincs az nemzeti kincs, melyet befektetni és elveszíteni nagyon nagy dolog”.

Még Jozef Markuš elnöksége idején hozták létre a Matica slovenská alapítványát, amely a kilencvenes években közadakozást hirdetett meg az első szlovák államban összegyűjtött nemzeti kincs mintájára. A felhívásnak eleget téve ezúttal is sokan adakoztak, pénzt, ékszereket, családi értékeket adtak át a Matica Slovenskának. Ennek veszett nyoma egy rossz befektetés miatt.

A Matica slovenská alapítványát a szervezet az Általános Hitelbankkal, a Szlovák Biztosítóval, a Slovnafttal, a Kassai Vasművel és a garamszentkereszti alumíniumgyárral közösen hozta létre. Élén egy kuratórium állt, amelynek Jozef Markuš volt az elnöke. Tkáè azt állítja, Markuš volt az egyetlen kapocs a Matica slovenská és az alapítvány között.

A Matica slovenská 2007 és 2010 között háromszor utalt át 33 ezer és 51 ezer euró közötti összegeket az alapítványnak, összesen 124 000 euró értékben. A nemzeti kincsből származó pénzt az alapítvány a Szlovák Befektetések Befektetési Szövetkezetbe (PDSI) fektette, ez éppen csődeljárás alatt van. Marián Tkáè, a Matica slovenská új elnöke most azon dolgozik, hogy a 3150 kisbefektető szervezetére bízza képviseletét a csődeljárásban, mert így talán visszakapnak valamit ők is a nemzeti kincsből.

Tkáè egyelőre csak ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, de fontolgatja, hogy hitelrontás miatt az alapítvány ellen is pert indít. Az elnökváltás óta ugyanis rosszak a szervezetben a belső viszonyok. Tkáè lecserélte a regionális vezetőket, ami belharcokat eredményezett. Az ún. régi struktúrák a köztársasági elnöknél kerestek segítséget és memorandumokat írnak az új vezetés ellen. Így nehéz lesz a belső megtisztulás, mondja az új elnök, aki a szeptemberi kongresszustól várja a feszültségek csökkentését.

Tkáè szerint sokat segítene a szervezetnek, ha világossá válna, hogy semmi köze nincs a nemzeti kincs eltűnéséhez.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.