2019. április 2., 19:52

Előkészítem a törvényjavaslatot, amely eltörli a különleges illetéket - ígéri a hézelnök

Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke előkészít egy törvényjavaslatot, amellyel eltörlik az áruházláncokat sújtó különleges illetéket. Az új pénzügyminisztert ugyanakkor fel fogja kérni arra, hogy szigorúbban ellenőrizzék az áruházláncok adózását. Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki a házelnök.

aruhazlancok.jpg
Fotó: ShutterStock.com
Perceken belül előkészítem az illeték eltörléséről szóló törvényjavaslatot. Azért teszem ezt, hogy holnaptól nevethessek azon, vajon csökkenni kezdenek-e az árak”

jelentette ki, Danko, hozzátéve: erről a lépésről még nem tud a kormányfő és a koalíciós partnerek sem. A házelnök szerint holnaptól már semmi sem fogja akadályozni az áruház-láncokat abban, hogy csökkentsék az élelmiszerek árát. Egyszersmind azt állítja, hogy Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter hivatali ideje alatt 80 millió euró támogatást kapnak az élelmiszer-gyártók.

Danko szerint Brüsszelnek az nem tetszett a törvényben, hogy a szlovák üzletláncok megadóztatását nem írta elő. Hozzátette: ezen egy mondattal változtatni lehetne, a törvénymódosításra mégsem fog sor kerülni. „Azért sem, mert tisztelem a szlovák eladókat, és éppen őket akarom megvédeni” – fűzte hozzá.

Az SNS elnöke úgy véli, az államnak sokkal szigorúbban kellene ellenőriznie ezeknek az áruházláncoknak a könyvelését. Leszögezte azt is, hogy az élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentéséről nem mond le, és ennek érdekében továbbra is nyomást fog gyakorolni.

Az Európai Bizottság (EB) kedden ideiglenes intézkedést rendelt el az üzletláncokra kiszabott különleges illetékről szóló szlovákiai törvény felfüggesztése végett. Erről Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter tájékoztatott a keddi sajtótájékoztatóján.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.