2018. január 14., 16:58

Elnökválasztási kampánya dokumentumainak közzétételére szólította fel Kiskát Fico

POZSONY. A törvény által megengedett határok felett költött köztársasági elnöki kampányára Andrej Kiska – vette elő ismételten a témát Robert Fico miniszterelnök, aki ezért felszólította Kiskát, hogy a 2014-es kampányával kapcsolatos minden egyes dokumentumot tegyen közzé. „Mert számos gyanú merült fel" – mondta Fico a TA3 hírtelevízió vasárnapi műsorában.
201801141237450.RF_19-2.jpg

Ha ennek a felszólításnak Andrej Kiska köztársasági elnök nem tesz eleget, akkor Robert Fico miniszterelnök meglátása szerint a gyanú árnya vetül az ügyre, amivel Fico szerint a legfőbb közjogi méltóságok adóügyeivel kapcsolatos vita bontakozik majd ki. Fico nem zárja ki, hogy mindez egy törvény formájában is megoldható lenne, mert mint vélekedett, a közvéleménynek jogában áll tisztában lennie a legfőbb közjogi méltóságok adóügyeivel. A kormányfő szeretné, ha kampányuk finanszírozásáról visszamenőleg is számot kellene adniuk.

Fico állítja, hogy éppen a legfőbb közjogi méltóságoknak kellene azzal számolnia, hogy az adótitok intézménye ne vonatkozzék rájuk. „S mindez nem csupán az államfőt érinti majd, hanem a miniszterelnököt és a házelnököt is” – mondta Fico, aki szerint meg kell találni a törvényes módját annak, hogy miként deríthető ki, hogy a legfőbb közjogi méltóságok adócsalást követtek-e el, valamint hogy tanúsítottak-e tevékeny megbánást, s ha igen, hány alkalommal.

„Ezzel a lépéssel csak azt kívánjuk elérni, hogy a következő államfőválasztás tiszta legyen” – mondta a kormánykoalíciós Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, majd megismételte, hogy nem kíván elindulni a köztársasági elnöki posztért. Fico ugyanis úgy véli, míg „2014 márciusában másoknak kerékpárja volt, addig Kiska biciklijét motor is hajtotta”.

Fico: Miloš Zeman brutálisan intelligens

Robert Fico becsüli az államfői pozícióját megvédeni szándékozó Miloš Zeman cseh elnököt. „Egy brutálisan intelligens ember" – mondta Fico a műsorban, aki szerint Zemant nem értékelheti bővebben, mert a cseh köztársasági elnökről van szó, akivel baráti viszonyt ápol. „Ezért a cseh választások kimenetelét sem fogom értékelni" - mondta Fico.

A kormányfő szeretné, hogy az új cseh miniszterelnökkel is baráti legyen a viszony. „Szeretem, ha felhívhatok valakit és telefonon keresztül intézhetek el dolgokat" – mondta Fico, aki szerint feladata jó kapcsolatot ápolni a szomszédos államokkal, ami szerinte a közös múlt folytán Csehország esetében kétszeresen is igaz.

Az Andrej Babiš nevéhez fűződő, az Európai Csalás-ellenes Hivatal (OLAF) által is vizsgált „Gólyafészek-ügyet” (Èapí hnízdo) sem kívánta kommentálni. Elmondása szerint erről az ügyről semmit sem tud, hozzátéve, hogy nem tart attól, hogy Csehországban ne lennének képesek megbirkózni egy a kormánnyal szembeni bizalommal összefüggő helyzettel.

Zeman Alexandrer Dubèek személyére tett ellentmondásos megjegyzéseit sem véleményezte, mondván ő maga azok elhangozásakor személyesen nem volt jelen. „Ha szükségét érzem annak, hogy valamit közöljek vele, akkor azt megteszem személyesen" - mondta Fico.

Hangsúlyozta, hogy Dubèek a szlovákok számára ikonikus személyiség. Örömmel tölti el, hogy a közelmúltban sikerült elfogadni az Alexander Dubèek állami díjjal kapcsolatos törvényt, amelyet azoknak a személyeknek kíván odaítélni, akik valamit tettek az önálló Szlovákiért. Ficót nyugtalanítja, hogy Andrej Kiska államfő januá elsején olyan embereket tüntetett ki,”akik az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása ellen voltak". FIco ezt ellentmondásosnak nevezte, mondván, hogy ezt más alkalomból kellett volna megtennie.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.