2018. április 20., 11:46

Elnapolták Miroslav Sýkora alvilági vezető megölésének ügyét

„Az időpontot az ülésező szenátus betegszabadsága miatt kellett törölni. A tárgyalás új időpontját július 3. és 4-re tervezik” – közölte pénteken Pavol Adamčiak, a pozsonyi járási bíróság szóvivője.  

Bírósági tárgyalás
Fotó: TASR

A tárgyalás már ez év január elején is elmaradt. Akkor a fővádlott, Ľuboš F., betegség miatt nem tudott eljönni. Korábban Mikuláš Černák, a besztercebányai alvilág volt vezetője is vallomást tett az ügyben. Vallomásában az öt gyanúsított közül három ellen tanúskodott: Ľuboš F., Richard B. és Milan M. ellen.


Černák szerint Sýkorát a saját emberei lőtték le a már halott Peter Križanovičcsal, más néven Durannal, az élen. Ez azok után történt, hogy 1996 januárjában, a VÚB bank nyitrai (Nitra) bankfiókjának a kirablásából szerzett zsákmányt nem osztották el egymás között. Az ügyész végül Marek L., Richard B., Milan M. és Ľuboš F. ellen emelt vádat Sýkora megölése miatt.


Sýkorát 1997 februárjában ölték meg Pozsonyban, a Bajkalská utcán, a Holiday Inn hotel parkolójában. A vád szerint egy Audi A 100-as gépkocsin érkezett a hotelhez egy testőrével együtt. Miután kiszálltak az autóból, a testőr egy gépfegyverből kapott lövést a hátába. Sýkora három lövést kapott a lábába, miután a földre esett. Sýkora a saját lőfegyverével próbálta védeni magát, miközben a támadók a gépfegyverükkel lelőtték. A vád szerint 13 lövést kapott a fejébe és a mellkasába. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.