2012. június 11., 16:55

Ellenzéki összefogás - Mire jó a közös platform?

POZSONY. Michal Horský politológus szerint fontos lépés lehet a pártok szorosabb együttműködése felé az a népi platform, amelyet az európai ügyekben való közös fellépés érdekében a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) próbál kialakítani a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval (SDKÚ-DS), valamint a Most-Híddal.

Horský szerint az ilyen együttműködés fontos köztes állomása lehet a három párt fejlődési folyamatának,  amely elvezethet az emberi értékeken alapuló közös politizálásig ahelyett, hogy csak az Irány-Szociáldemokráciától való elkülönülés fogja össze őket.

„Az ellenzék mégsem működhet úgy, hogy Robert Fico elhajítja a teniszlabdát, az öt ellenzéki pártvezér pedig kutyaként lohol utána. Pontosabban nem mindannyian, mert Matoviè félúton megáll, és azt mondja, ő tovább nem fut“ – élcelődött a politológus. Horský szerint ha beválik a platform, később belpolitikai témákkal is foglalkozhat, s akár egy jobboldali hármaskoalíciót eredményezhet a következő parlamenti választásokon.„Ez a lehető legtöbb, amit a jobboldal saját egyesítése érdekében megtehet. A nyilvánosság bizonyos hányada elvárja, hogy az összes ellenzéki párt egységesen lépjen fel, de ez helytelen“ – hangoztatta.

A politológus az elmondottakhoz hozzáfűzte: míg a három népi irányultságú pártnak közös értékrendje és több éves tapasztalata van a kölcsönös együttműködést illetően, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) másként formálódott és másféle értékrendet képvisel. Szerinte az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) még speciálisabb eset, mert tagjai nem politikai szubjektumként, inkább önálló személyiségek csoportjaként viselkednek.

Bugár Béla pártelnök is azt mondta ma a TASR hírügynökségnek, hogy „a Most-Híd, a KDH és az SDKÚ-DS pártok ellenzéki koalíciója az együttműködés motorja lehet“. Megemlítette, hogy a pártja június 2-i tanácskozásán szintén kinyilvánította, hogy támogatja  az ideológiailag egymáshoz közelálló politikai erők együttműködését. Szerinte az említett három pártnak keresnie kell a közös témákat, és együtt kell működniük az SaS-szal. „A KDH elfogadta ezt a gondolatot, aminek nagyon örülünk“ – nyilatkozta Bugár. 

Ján Fige¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke azt vallja, hogy a platform alkalmas lesz nemcsak az európai, hanem a szlovákiai vonatkozású témák megoldására is. „Meggyőződésem, hogy egy ilyen platform alkalmas lehet az elkövetkező években közös álláspontok kialakítására, akár személyi kérdésekben is“ – hangoztatta. Ha a három párt szorosabbra fűzi kapcsolatát, Fige¾ szerint meglehet, könnyebben tudnak majd együttműködni Sulík pártjával is. A kereszténydemokrata politikus azt is közölte: hogy a KDH támogatja a Most-Híd tagfelvételi kérelmét az Európai Néppártba.

A tagfelvétellel azonban valamennyi tagnak egyet kell értenie, tehát az MKP-nak is - mutat rá a TASR. A két párt egyelőre nem tárgyalt a kérdésről, erősítette meg a hírügynökségnek Solymos László, a Most-Híd frakcióvezetője. Berényi József, az MKP elnöke a hírügynökségnek azt mondta: kételkedik abban, hogy Bugár pártja hagyományos értelemben vett konzervatív-nemzeti párt. "Politikájuk inkább liberális" - fűzte hozzá. Az esetleges támogatás kérdésével az MKP elnöksége június 15-én foglalkozik majd. "Először megtudakoljuk, hogy benyújtották-e már a kérelmüket" - közölte Berényi TASR hírügynökséggel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.