2016. június 21., 11:10

Ellenzéki indítványokkal folytatódik a parlament ülése

POZSONY. Ellenzéki indítványok sorozatával, köztük az illegális építkezések problémáját megoldani hivatott javaslattal kezdte meg aktuális ülésének ötödik ülésnapját a törvényhozás.
201606211047450.parl01.jpg

A honatyákra a képviselői indítványok mellett vár még a koalíciós Háló (#Sie) petíciója, valamint a titkos tanácskozás a katonai hírszerzés és a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tavalyi évre vonatkozó jelentéséről. Az utóbbiak a tervek szerint kedden délután kerülnek sorra.

Az ellenzéki javaslatok között szerepel egyebek mellett a gépjárművek első nyilvántartásba vételével kapcsolatos illeték nagyságának kérdése, azt javasolják, hogy az összeg ne függjön a motor teljesítményétől. Az ellenzék továbbá el szeretné érni, hogy a honatyák individuális képviselői vizsgálatot végezhessenek anélkül, hogy erre megbízást kapnának a plénumtól vagy valamelyik bizottságtól. Emellett az Állami Számvevőszék (NKÚ) működését is megváltoztatnák, másként képzelik el az intézmény elnöke megválasztásának módját.

A Háló petíciója egy fél évvel a beterjesztése után kerül a törvényhozás elé. A dokumentum a politikusok anyagi felelősségével és a postafiókcégekből való kizárásukkal foglalkozik. Mivel a petíciót több mint 100 ezer polgár látta el kézjegyével, a törvényalkotó testületnek kötelessége foglalkozni vele.

Megosztás