2017. január 2., 18:20

Ellenzék: csak minimálisan segítenek a kormány intézkedései

POZSONY. Nem elegendőek a kormány által a szociális szférában elfogadott intézkedések arra, hogy segítsenek az embereknek – állítja az ellenzék, amely szerint a kormány lépései ezen a területen nem rendszerszintűek.

„Ahhoz képest, hogy a gazdaság jól működik, valóban minimálisak a legsérülékenyebbeket érintő intézkedések. Az utóbbi évben csak minimális lépéseket tettünk, hogy egy kicsit javuljon az emberek helyzete. Ezek viszont csak kozmetikai változások, hiányoznak a rendszerszintű intézkedések” – állapította meg Soòa Gaborèáková, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) képviselője.

Gaborèáková közölte, nagy hiányosságokat lát a szociális szférában. „A szociális szolgáltatások egy nagy katasztrófa. A lakosság öregszik, kevés az intézmény, egyre több az onkológiai beteg és lelki betegséggel küzdő ember, nem tudjuk hová elhelyezni őket” – magyarázta a képviselőnő. Arra is figyelmeztetett, hogy régen nem növekedett az adókedvezmény a szülők számára. „Nincs semmilyen motiváció azok számára, akik családot akarnak alapítani és valamit akarnak tenni az államért. Nem támogatjuk őket. Ha nem születnek gyermeke, ki gondoskodik majd a nyugdíjasokról?” – tette fel a kérdést.

A képviselő szerint a szociális szolgáltatások területén rendszerszintű lépéseket kell tenni, nem elég a pótlékok növeléséről beszélni. „A kormánynak a statisztikák szerint tudnia kellett, hogy 2016-ban és 2017-ben olyan évfolyamok jönnek, ahol sok lesz a nyolcvan év felettiek aránya. A jelenleg elfogadott lépéseket a múltban kellett volna megtenni” – jelentette ki. Gaborèáková szerint az intézkedéseknek elsősorban rendszerszintűeknek és fenntarthatóknak kell lenniük. „A szociális rendszerünk úgy, ahogy van, nem fenntartható. Olyan mechanizmust kell találnunk, hogy a rendszer a következő években is fenntartható legyen, hogy több forrásból történjék a finanszírozás” – hangsúlyozta a képviselőnő.

Fontosnak tartja a fiatal családok támogatását is. „Ha mi nem támogatjuk őket, más állam pedig jobb feltételekkel és munkával támogatja a fiatal családokat, akkor távozik tőlünk a produktív lakosság” – figyelmeztetett.

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártnak meggyőződése, hogy a kormány úgy eszközölt változtatásokat, hogy nem tette közzé egységes stratégiai elképzelését a szociális rendszerről. „A problémákhoz, amelyekkel az állampolgároknak meg kell küzdeniük, amelyek miatt egyre több ember költözik el Szlovákiából, egy következő adódik, ez pedig az, hogy nem előreláthatóak a szabályok. Nem előrelátható a gyermekgondozási segély, az anyasági támogatás és a nyugdíjak nagysága sem” – állítja Eugen Jurzyca, az SaS képviselője.

A koncepció hiányát alátámasztandó példaként említette a második nyugdíjpillér drasztikus meggyengítését, amely eredetileg növelte a nyugdíjasok biztonságát, vagy az ún. bölcsődei törvényt, amely megnehezíti a szülők életét. „A 2012-2016 közti időszakban a Smer-SD kormányzása alatt rekordmértékben megnövekedett az államháztartás bevétele. Ezt nem használták ki a megfelelő mértékben a dolgozók adó- és járulékterheinek csökkentésére, sem a szolidaritás finanszírozására, sem az államadósság növekedésének megállítására” – mutatott rá Jurzyca.

A képviselőnek egyúttal meggyőződése, hogy a jelenlegi kormány csak a nyilvánosság, a sajtó és az ellenzék nyomása miatt fogad el intézkedéseket. „Csak most kezd a kormány lépni a vállalkozók adóinak csökkentése érdekében, csak most kezd segíteni azoknak az embereknek, akiken a társadalomnak valóban segítenie kell. A Smer ezt csak most teszi, amikor jelentős mértékben csökkent a támogatottsága, amikor joggal tarthat attól, hogy a következő parlamenti választások után már nem lesz a kormányban” – mondta Jurzyca.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.