Elkészült a Most-Híd stratégiája
A Most-Híd elnökségében Vörös Péter és Pfundtner Edit megüresedett helyére Nochta Editet és Pavol Burdigát, Rozsnyó alpolgármesterét választotta az Országos Tanács. Kooptált elnökségi tagként megbízásuk a pártkongresszusig szól.
Bugár Béla pártelnök a tanácskozás után elmondta: ma létrehoztak egy igazgatói posztot. Az új tisztviselő feladatkörébe tartozik majd a pártstruktúrák építése, és a belépni szándékozókkal való kapcsolattartás. A pártelnök elismerte, hogy az eddigi rendszer nem volt hatékony. Szerinte részben ez okozta a választásokon elért 6,9 százalékos eredményt, ami a korábbinál rosszabb teljesítmény.
Az Országos Tanács mai ülésén elfogadta a 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó stratégiát „Impulzus 2016” néven. Ebben a Most-Híd eszmei partnereként a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót ( SDKÚ-DS) tünteti fel. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) is partnerként jelenik meg a dokumentumban, annak ellenére, hogy politikai nézetei eltérnek a Most-Híd eszmeiségétől. Bugár elmondta: pártja támogatja egy jobboldali eszmei platform létrehozását. Matoviè pártjával a jelek szerint nem számolnak. „Olyan fontos dologról, amilyen a kormányprogram, háromféleképpen szavaztak. Matoviè úr azt mondta, nem probléma, hogy mindenki a saját belátása szerint szavaz. El tudják képzelni, hogy így kormányozzunk? Én nem. Mégis hogy működne ez? A képviselők fele a kormányt támogatná, a másik fele pedig nem?” morfondírozott a sajtóértekezleten Bugár.
A Most-Híd stratégiájában foglalkozik MKP-val való lehetséges együttműködéssel is. „Az anyagban szó esik arról, hogyan képzeljük el az együttműködést az MKP-val, főleg a regionális választásokat illetően,” közölte a pártelnök hozzáfűzve: a nemzetiségi kisebbségek érdekeit is védeni szeretnék, ahogy eddig tették. A párt elnöke nem gondolja, hogy a Most-Híd megállapodása a kormányzó Smerrel a kisebbségi ügyekkel foglalkozó kormánymegbízott posztjával kapcsolatban, visszavetheti az ellenzéki pártok együttműködését. Hozzátette, a poszt kapcsán még nem merült fel konkrét név. Addig nem is szándékozik erről beszélni, amíg a kormánymegbízott hatásköre nem tisztázódik.
Bugár szerint a párt érdeke az európai struktúrákba való betagolódás. Szeretnének felvételt nyerni az Európai Néppártba (EPP), melynek tagja Szlovákiából a KDH, az SDKÚ-DS és az MKP is. Az év folyamán ilyen irányú tárgyalásokat kezdeményez a Most-Híd.
A sajtóértekezleten az is elhangzott, hogy a pártban létrejön egy szakmai kabinetet. „Ez olyan emberekből áll majd, akik nem képviselők és nem tagjai a vezetőségnek" - mondta Bugár. A szakértőknek elsődlegesen az lesz a feladatuk, hogy szakmai alapanyagokat készítsenek a képviselők és a párt számára gazdasági-, szociális-, kulturális-, iskola- és egészségügyi kérdésekben.
Az Országos Tanács küldöttei a pártkongresszus időpontjáról is döntöttek: a küldöttgyűlést szeptember 22-én rendezik meg Rimaszombatban.