2015. december 20., 15:27

Elindította elektronikus szolgáltatását az Alkotmánybíróság

KASSA. Alkotmánybírósági eljárás esetén immár elektronikus szolgáltatások is a polgárok rendelkezésére állnak. Erre a résszint európai uniós pénzügyi forrásokból finanszírozott, a taláros testület szolgáltatásainak elektronikussá tételét célzó projekt révén nyílt lehetőség.
201512200912430.ALKOTMANYBIROSAG_2.jpg

A projekt célja szélesebb körben hozzáférhetőbbé tenni az Alkotmánybíróság által tárgyalt ügyekben, alkotmánybírósági eljárásokban érintett személyek számára az egyes információkat, valamint a belső eljárási módozatok, különféle folyamatok elektronikussá tétele, miáltal felgyorsulhat és hatékonyabbá válhat az eljárások menete.

A projekt gyakorlati megvalósítása több mint két évig tartott. „A projekt által támasztott célok elérése az eljárásokban érintett személyekkel való elektronikus kommunikáció bevezetésében testesül meg, mégpedig a kérvény vagy javaslat, kereset benyújtásától kezdve az iratok elektronikus úton történő elosztásától, az iratbetekintés lehetővé tételén vagy adott esetben azok egy részébe való elektronikus betekintés lehetőségének megteremtésén át, egészen az elektronikus határozatokig vagy elektronikus közokirat-kézbesítésig” – tájékoztatott még novemberben Ivan Mikuš, az Alkotmánybíróság hivatalvezetője.

A héten indították be a taláros testület új weboldalát, a www.ustavnysud.sk portált. A természetes és jogi személyek számára immár elektronikus űrlapok állnak rendelkezésre az Alkotmánybírósággal való kommunikáció során, legyen szó bár a bírósági eljárás kezdeményezésére, annak kiegészítésére, az infótörvény alapján történő tájékoztatás kérvényezésére vagy panaszbenyújtásra szolgáló formanyomtatványról.

A kérelmezőknek vagy panaszosoknak eztán engedélyezik majd, hogy figyelemmel kövessék mindazon folyamatok menetét, pillanatnyi stádiumát, amelyek összefüggésben állnak az adott javaslat, kereset benyújtásával. Ugyancsak hatékonyabbá válik a benyújtott keresetek, panaszok, javaslatok, illetve az alkotmánybírósági határozatok kikeresése. Az elektronikus űrlapok, formanyomtatványok használata – küldése és fogadása – az elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező polgárok számára válik lehetővé.

Megosztás