2019. február 13., 23:13

Elhunyt Miroslav Kusý politológus, filozófus

2019. február 13-án, szerdán este az özvegy tudatta a sajtóval, hogy 87 éves korában szívelégtelenségben elhunyt férje, Miroslav Kusý, a jeles filozófus, politológus, publicista, a pozsonyi Comenius Egyetem egykori rektora.

miroslav-kusy.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum

Miroslav Kusý 1931. december 1-jén Pozsonyban született. A prágai Károly Egyetem Bölcsészettudomány Karán 1954-ben szerzett oklevelet, majd ugyanitt 1954–1956 között aspiránsként tevékenykedett és bölcsészdoktori címet szerzett. Ezt követően visszatért szülővárosába, ahol a Comenius Egyetemen lett adjunktus, később docens és végül 1967-ben a marxista filozófia professzora. Az 1968-as Prágai Tavasz idején a Szlovák Kommunista Párt KB tagjaként a reformkommunisták sorait erősítette. Ő volt az ideológiai osztály vezetője.

Nézetei miatt 1969-ben kizárták a pártból és egy évvel később a katedráról is távoznia kellett. A „normalizáció” első éveiben az egyetemi könyvtárban dolgozhatott, amikor azonban 1977-ben a három szlovákiai értelmiségi egyikeként aláírta a Charta ’77 ellenzéki dokumentumot, az egyetemi könyvtárból is elbocsájtották és évekig fizikai munkásként dolgozott, majd az Állami Urbanisztikai és Területrendezési Intézet (URBION) alkalmazottja lett.

1988-ban  vitába szállt Vladimír Mináč kommunista íróval és publicistával, aki a föderációt a szlovákok magyar elnyomásához és az 1918 utáni cseh politika szlováellenességéhez hasonlította. Eközben a titkosrendőrség állandóan szemmel tartotta és a cseh ellenzékiekkel tartott kapcsolatai miatt 1989 őszén bebörtönözték és hazaárulás és felforgató tevékenység vádjával bíróság elé akarták állítani. A bársonyos forradalomnak köszönhetően szabadult 1989 novemberében és azonnal a Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom egyik alelnöke lett. 1989. december 10-én a Szövetségi Sajtó- és Információs Hivatal vezetőjévé nevezték ki, később pedig a pozsonyi Comenius Egyetem rektora lett.

Ő volt a Szlovákiai Helsinki Bizottság alapítója és a rendszerváltás után elsősorban politológiai és emberjogi kérdésekkel foglalkozott. Objektivitása, elfogulatlansága és igazságérzete sokak szemében rokonszenvessé tette, de a kommunistákból nacionalistákká átvedlett politikusok és köpönyegforgató értelmiségiek rendeszeresen támadták nézetei miatt, különösen azért, mert nagyfokú empátiával viseltetett a nemzeti kisebbségek és főleg a felvidéki magyarság problémái iránt. Alig akadt rajta kívül szlovák értelmiségi, akik nyilvánosan támogatta a nemzetiségi autonómia igényének jogosságát és több alkalommal is „beszólt” a szlovák sajtóban a magyargyűlölő cikkek és hisztériakeltés miatt.

Idős korában is rendszeresen publikált a liberális szellemiségű szlovák lapokban, gyakran kritizálva vezető politikusok (pl. Vladimír Mečiar, Ivan Gašparovič, Ján Slota stb.) megnyilvánulásait. Magyarországi lapok számoltak be arról, hogy Kusý professzor a Szlovák Nemzeti Párt elnökével, Andrej Dankóval 2016 táján gyakran találkozott és elérte, hogy a korábban magyargyűlölő párt vezetéséből eltávolítsák azokat a politikusokat, akik nem tudtak megszabadulni magyarfóbiájuktól és soviniszta látásmódjuktól. Állítólag ennek is volt köszönhető, hogy az SNS azok számára is elfogadható párttá vált, akik korábban a Slota–Malíková által kijelölt irányvonal miatt elzárkóztak a nemzetiektől.

Andrej Danko és Miroslav Kusý
Andrej Danko és Miroslav Kusý
Fotó:  Archívum

Ivan Kusý számos kitüntetésben részesült, ezek között három magyar is van. 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, valamint a Márai Sándor Alapítvány Nyílt Európáért Díját. 2012-ben a budapesti Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Központi Alapítvány Petőfi-díját.
miroslav-kusy.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.