Elfogták a brünni négyes gyilkosság gyanúsítottját
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön éjjel négy holttestre bukkantak Brünn (Brno) Ivanovice városrészesben. A három férfi és egy nő meggyilkolásával gyanúsított amerikai állampolgár, Kevin Dahlgren szökésben volt.
A férfi a gyilkosságok elkövetése után Bécsből az Egyesült Államokba repült, de a nemzetközi elfogatóparancs alapján a washingtoni reptéren őrizetbe vették. A sikeres rendőrségi akcióról ma Leoš Tržil dél-morvaországi rendőrparancsnok számolt be az újságíróknak. Hozzáfűzte: az igazságügyi minisztérium feladata, hogy 60 napon belül kérvényezze a gyanúsított kiadatását. Az elkövető brutális tettéért, melynek indítéka egyelőre ismeretlen, életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.
Dahlgren az őt pár héttel korábban befogadó rokonait gyilkolta meg, egy házaspárt és annak két fiát. A feltételezések szerint késsel végzett áldozataival, majd a holttesteket bevitte a garázsba, rongyokba csomagolta és felgyújtotta. Ezt követően egyelőre ismeretlen módon a bécsi reptérre ment.
A Bécsből Washingtonba repülő gyilkost az buktatta le, hogy a repülőgépen bejelentkezett az egyik közösségi oldalra, s ebből a nyomozók megtudták tartózkodási helyét. Értesülésüket azonban nem hozták nyilvánosságra, ehelyett tájékoztatták az amerikai rendőrséget és a repülőgép legénységét. Végül a washingtoni reptéren a rendőrök őrizetbe vették Dahlgrent.
Csehországban négyszeres gyilkosság miatt vádemelést kezdeményeztek a férfi ellen, akinek elmeállapotát és tettének indítékát a továbbiakban szakértők vizsgálják majd.