2016. december 11., 13:58

Elemzők: a Smer közgyűlése nem szolgált sok meglepetéssel

POZSONY. A politikai elemzők szerint az Irány-Szociáldemokrácia Eperjesen megtartott kongresszusa nem igazán szolgált meglepetésekkel. Bohózat - vélekedtek - és harc a Szlovák Nemzeti Párttal vagy Kotlebával.
201612111404090.SMER.jpg

Pavel Haulík, MVK ügynökség – „Ha néhány felvetést valóban meg fognak valósítani, jelenthet jelentős előrelépést az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) politikájában. Úgy értem, már amelynek a középpontjában egy bizonyos típusú bűnözés van, vélekedik Haulík. Csakhogy, Robert Fico a múltban is felhozta a magángazdákkal kapcsolatos törvényt, ma már viszont senki sem emlékszik rá.

Grigorij Mesežnikov politológus – „Az egész egy bohózat, semmi újjal nem szolgált. A Smer ugyanazt emlegette, amit már évek óta. A Smerben a döntések nem a közgyűléseken születnek. A Smerben valószínűleg minden egy fejben dől el“.

Ján Baránek, Polis ügynökség – „Robert Fico a konzervatív politikusok retorikájával él. A politikai korrektség vége vagy a romakérdés megoldásának szükségessége az európai szokások szerint nem tartozik a szociáldemokrata politikusok szótárába, ami azt jelenti, ezek nem jogos felvetések. Fico olyan stratégiát választott, miszerint az európai szocialisták fontosak számára, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és Marian Kotleba szavazataira pályázik. Európai trendről van szó, s Fico alkalmazkodik, akár a menekültek kérdésében“.

Jarmila Lajèáková, Etnikai és Kulturális Kutatóközpont (CVEK) – „Ha a saját kormányában nem tud rendet rakni, a romák mindig kihúzzák a bajból. Már jó ideje érvel azzal, hogy a romák nem hajlandók dolgozni, azért vannak munka nélkül. Mindemellett a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy ez nem igaz, mert az alacsony képzettségük az oka. Ugyanúgy állítja, hogy a szélsőségesek a romatelepeken uralkodó gondok miatt állnak nyerésre, miközben a kutatások azt mutatják: az ok a korrupció okozta frusztrációban rejlik“.

Megosztás