2018. február 5., 20:16

Elemző: Gyanúsan lassan halad a vadászgépek vásárlása

POZSONY. A védelmi minisztérium gyanúsan lassan halad a vadászgépek megvásárlásával – vélekedik Jaroslav Naï, a Slovak Security Policy Institute igazgatója, aki a védelmi tárca új vadászgépek szállításával kapcsolatos hivatalos bejelentésére reagált.
201802051434520.grip01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

„Gyakorlatilag semmi újat nem tudtunk meg, kezdettől fogva csupán a svéd és amerikai gépek vannak mérlegen. Tekintettel a védelmi minisztérium lassúságára Szlovákia olyan helyzetbe került, hogy a szállító az új technikát 2019-ig sem fogja tudni leszállítani” – mondta Naï.

Mint rámutatott, 2019 végével ráadásul a szlovákiai pilóták által jelenleg használt Mig 29-esek bérletére vonatkozó oroszországi előfizetési megállapodás érvényessége is megszűnik. A szakértő szerint a nevezett szerződés meghosszabbításával csupán a költségeket növelnék és újra kitolódna a vadászgépek halaszthatatlanul fontos cseréje.

„A védelmi tárca jelenlegi vezetésének colja valószínűleg csupán az időhúzás, ami a választások óta gyakorlatilag a mai napig tart, aztán majd azt állítják, kénytelenek az előfizetési megállapodást meghosszabbítani. Mindemellett állítólag 4-5 év hosszabbítással számolnak” – nyilatkozta az elemző.

Amennyiben a tárca 2018 első félévében mégis képes lenne a vadászgépek vásárlását lezárni, a gépek legkorábban 2019/2020 fordulóján futhatnak be.

Naï az oroszokkal való együttműködés meghosszabbításának a további következményekre is rámutatott. Ezek között említette a szlovák pilóták repült óráinak alacsony számát, a problémás szervízelést tekintettel az Oroszország elleni gazdasági szankciókra, illetőleg az ellentmondásokat Szlovákia külpolitikai céljait illetően.

„Nem utolsó sorban mindez biztonsági kockázatot jelentene pilótáink részére is. A bolgár pilóták már elutasítják, hogy Migekkel repüljenek. Ugyanakkor teljesen fölöslegesen költenének nem kis összegeket javításra és karbantartásra” – vélekedett az elemző.

Kiska is bírálta, hogy keveset repülnek a pilótáink

A kevés repült órát a hadsereg főparancsnoka, Andrej Kiska köztársasági elnök is bírálta, aki szerint a vadászrepülők helyzete az a terület, ahol a cipő leginkább szorít. „Amikor megtudtam, mennyi órát töltenek pilótáink a levegőben, elszörnyedtem. A helyzetet egyértelműen meg kell oldani” – jelentette ki a 2017-es kiképzési év értékelése során az államfő.

A védelmi tárca erre fel pénteken bejelentette, két ajánlat közül választhat, a svéd Gripenek, illetőleg az amerikai F-16-sok megvásárlása között. A védelmi miniszter közlése szerint a végleges döntés az idén június végéig megszülethet. Mindkét esetben egymotoros gépekről van szó, döntő a szervízelési költségek, illetőleg az infrastruktúra és a garanciaidő lejárta utáni javítások ára lesz.

201802051434520.grip01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.